2016. április 29., péntek

"Fiatal nők az anyák jogaiért" Köszönet a támogatóknak.

A jogi tanácsadáson résztvevők korábban féltek ügyeik, jogi helyzeteik leírásától, nevesítésétől. Az új, a projekt menedzser által kidolgozott esetnapló bejegyzés és megállapodás minta meghozta a megoldást erre a problémára. A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület és a programot támogató alapítványok, valamint a Norvég Civil Támogatási Alapnak köszönhetően igen nagy lépést tettek a nők szervezeti fellépése, a társadalmi esélyegyenlőség és az egyenjogúság gyakorlati megvalósítása érdekében.
A projekt résztvevői mindvégi nagyon motiváltak maradtak. A résztvevők megismerkedtek azokkal az intézményekkel, hivatalokkal, ahol jogi ügyeikben önállóan eljárhatnak. A program résztvevői ma már bátrabban intézik ügyeiket, főleg a nők, érdekérvényesítőbbek, magabiztosabbak lettek ügyeik, a család jogi vonatkozású teendőinek intézésében.
 A jogi tanácsadó csoport szakmailag felkészült az ügyfelek fogadására, a jogi esetek esetnaplóba való bejegyzésére és arra is, hogy közvetítő szerepet töltsön be a jogászok, (intézmények, törvényességet végrehajtó szervezetek között) és a tanácsadást igénylő ügyfelek között. 




Megerősödtek abban az elhatározásban, hogy nem járnak el az ügyfél helyet, hanem tanácsokkal, javaslatokkal segítik az ügyfeleket, hogy jogi kérdéseikre, problémáikra megtalálják a megfelelő
megoldásokat. Fejlődött tárgyalási készségük, kommunikációjuk, pozitív hozzáállásuk.
A projekt véget ért, de a műhelymunka és a jogi tanácsadás továbbfolytatódik.


2016. április 22., péntek

Jogi csoport tagjai


Jogi témájú kérdéseivel, problémáival forduljon hozzájuk, mert van, aki létrehozza a problémákat, van, aki megoldja azokat.
Ha Te/Ön az utóbbiak közé tartozik, forduljon hozzájuk!

Dr. Pápai László jogász, 1991. évben szereztem diplomát a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán.
Az ezt megelőző időszakban, 10 éven keresztül műszaki területen, az áramszolgáltatónál, hálózattervező technikusként, majd az azt követő 10 éven át az önkormányzati közigazgatásban,  ezen belül a lakásigazgatásban dolgoztam. A diplomám megszerzését követően, 6 éven át a környezetvédelmi közigazgatási területen tevékenykedtem, hatósági irodavezetői beosztásban.
1977. évtől, az akkor induló, Fundamenta Lakás-takarékpénztár Zrt. munkatársa lettem, ahol időközi nyugdíjassá válásom után, jelenleg is aktívan dolgozom. 1999-2009 közötti években egy ingatlanfejlesztéssel foglalkozó cég ügyvezetőjeként, a lakásberuházás szervezés és értékesítés, valamint a lakáspiaci hitelezés területén szereztem ismereteket.
Az előéletemből adódóan a jogi tanácsadás során, elsősorban a közigazgatási eljárások, a közüzemi szolgáltatásokkal összefüggő eljárások, a fogyasztóvédelmi eljárások területén tudom útbaigazítani az egyesületünknél hozzánk fordulókat, de segíteni tudom foglalkoztatási terület, a fogyasztói hitelezés útvesztőiben elakadt, megoldást keresőket. A családjogi ügyek értelmezésében is segíteni tudom tanácsaimmal a megoldást keresőket.
Hockné Dobos Adrienn vagyok, a Gyerecsak Egyesület önkéntese és a Fiatal nők az anyák jogaiért csoport tagja. 2011 óta élek Nyíregyházán férjemmel és 2015. áprilisa óta kislányunk, Sára születése tette teljessé életünket. Tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán folytattam és terveim között szerepel szakirányú továbbképzés társasági jog és cégjog területén. Pénzügyi végzettséggel is rendelkezem, valamint 2011 óta működtetjük vállalkozásunkat, ezért munkatapasztalatommal és szakmai tudásommal is segíteném az érdeklődő családokat, legyen szó a cégalapítás, vállalkozóvá válás feltételeiről, az ügyintézés menetéről és a szükséges nyomtatványokról, továbbá az illetékes hatóságok elérhetőségéről.
Krajnyák Krisztián vagyok, nős, 2 gyermek édesapja, elsősorban tanár, de jelenleg jogász. Tekintettel arra, hogy manapság kevés a hivatalokon kívüli és ingyenes jogi segítségnyújtás, ezért főként a közigazgatási jellegű ügyekben adhatok tanácsokat.
Hlatkyné Egyed Zsuzsanna vagyok. Három gyerek édesanyjaként a mindennapi életünk során sok jogi kérdésre kerestem és találtam választ. Úgy látom, sok kismama nincs tisztában azzal, milyen betegjogok illetik meg a szülés alatt és az azt követő időszakban. Amennyiben tudok, szívesen adok tanácsot ezekben a kérdésekben.
Györéné Csengeri Katalin vagyok, Nyíregyházán születtem, itt élek férjemmel és négy kislányunkkal. Evangélikus hittan tanár, és óvodapedagógus végzettségem van. Egy hónapja mentem vissza dolgozni GYED után részmunkaidőben. Kevéske szabadidőmben szeretek kézműveskedni, és a gyerekekkel együtt is alkotni. 10 év alatt, mióta anya vagyok, sok ismeretet szereztem a kisgyermeknevelésről szakmai, és szülői szempontból is egyaránt. Éppen ezért szívesen segítek, amiben tudok, a gyerekekkel kapcsolatos jogi ügyek eligazodásában. CSED, GYED, GYES körüli ügyekben, kisgyermekes szülők munkaügyi kérdéseiben is segítek választ találni.

Valcsák Viktória vagyok, egy gyermekes anyuka. Igazából a jogi kérdésekkel nem nagyon foglalkoztam addig, amíg meg nem történtek velem az esetek. Amikor megszületett a kisfiam, hirtelen azt sem tudtam,hogy kihez forduljak pl. Gyes miatt,hol van helyileg Nyíregyházán a Magyar Államkincstár. A jogi tréningen megismertem minden olyan helyet ahová bármilyen esetben fordulhatok. Köszönöm a jogi tanácsokat, amelyeket szívesen továbbadok érdeklődő anyukáknak.
Horváth-Áncsán Noémi vagyok, újfehértói születésű, kétgyermekes családanya. A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karán végeztem angol nyelv és irodalom-történelem szakos tanárként. Zoé lányom születéséig (2011. december) a karcagi Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium angol-történelem szakos tanáraként dolgoztam. 2013. decemberében férjem munkahelyváltása miatt kerültünk Nyíregyházára, majd 2014. januárjában megszületett második kislányunk, Míra. Jelenleg GYES-en vagyok. Szerettem volna mihamarabb bekerülni a város vérkeringésébe és kapcsolatba kerültem a Nyíregyházi Babaklubbal, melynek 2015 januárjától a megbízott vezetője lehetek, illetve a Gyerecsak Egyesülettel. Az Egyesületnek köszönhetően egy értékes, gyermeküket nevelő, fiatal anyukáknak szóló jogi tréningen vehettem részt, s célom, hogy az itt szerzett tudással segítsem azon édesanyákat, akik úgy érzik, hogy elvesznek az őket érintő jogi kérdések útvesztőjében.
Dr. Rácz Éva, 4 gyermek édesanyja vagyok. 2011. óta segítek a Gyerecsak Egyesület tagjaként embereknek abban, hogy személyes kérdéseiket, dilemmáikat közösségben válaszolhassák meg. Kis unokáim ebben a közösségben élték meg első életéveiket. Trénerként, felnőttképző szakemberként hivatásom segítni a felnőtt embereket élethelyzeteik önálló elemzésében, problémáik megoldásában. 16 éve pénzügyi tanácsadóként is dolgozom, ezért kiemelten tudok segíteni, ha a család és a gyermekek anyagi biztonságának megteremtése a kívánt cél. 



2016. április 4., hétfő

Fiatal nők az anyák jogaiért Záró esettanulmány



A tanácsadás résztvevőivel esetnapló bejegyzések készültek, részben a probléma megismertetése, részben a javasolt megoldási módok jegyzőkönyvszerű vezetése miatt.



A tanácsadással a személyes segítség nyújtáson túl célunk volt biztosítani a nők szervezeti fellépését a társadalmi esélyegyenlőség és egyenjogúság gyakorlati megvalósulása érdekében, ebben a projekt résztvevői mindvégi nagyon motiváltak maradtak. A résztvevők megismerkedtek azokkal az intézményekkel, hivatalokkal, ahol jogi ügyeikben önállóan eljárhatnak. Törekedtünk arra, hogy jártasságot szerezzenek, otthonosan mozogjanak ügyfélszolgálaton elintézhető ügyek kezelésében. Terveztük továbbá eredetileg a nők érdekeinek védelmét, társadalmi elismerésük kivívását, jogi és információkkal való segítséget a munkavállalói és az anyai szerep összhangjának eredményesebb megvalósítása érdekében. Azt tapasztaltuk, hogy a projektben résztvevő fiatalok, főleg a nők, érdekérvényesítőbbek, magabiztosabbak lettek ügyeik, a családjogi vonatkozású teendőik intézésében. Nem helyettük akartunk eljárni, a „hogyan”-ra helyzetük a hangsúlyt úgy, hogy prioritást élveztek az esetleírások, de a projekt hasznossága mégis inkább a tapasztalatok megszerzésében nyert bizonyosságot.
A jogi tanácsadó csoport szakmailag felkészült az ügyfelek fogadására, a jogi esetek esetnaplóba való bejegyzésére és arra is, hogy közvetítő szerepet töltsön be a jogászok, (intézmények, törvényességet végrehajtó szervezetek között, ha éppen arra volt indokoltan szükség) és a tanácsadást igénylő ügyfelek között. A csoportban dolgozó önkéntesek is megerősödtek abban az elhatározásban, hogy nem járnak el az ügyfél helyet, hanem tanácsokkal, javaslatokkal segítették az ügyfeleket, hogy jogi kérdéseikre, problémáikra – minél önállóbban is - megtalálják a megfelelő megoldásokat. Fejlődött tárgyalási készségük, kommunikációjuk, pozitív hozzáállásuk.
Bár már kisebb mértékben, mint a projektmegvalósítás kezdetén, de alapvetően az egész folyamatról összességében is elmondható, hogy a projekt megvalósításában a legnagyobb korlát az volt, hogy az emberek félnek ügyeik, jogi helyzeteik leírásától, nevesítésétől. Már a projekt kezdetén szembe kellett nézniü azzal, hogy a résztvevők megközelítően fele vagy a szüleire, vagy a férjére bízza a jogi problémák, ügyek intézését önbizalom és a tapasztalat hiányában, vagy kinek-kinek a szocializációja során rögzült minták alapján. (Nem mertek kiállni érdekeik képviseletében, mert azt hitték, hogy erre egy nő nem képes, vagy esetleg nem tartották azt helyénvalónak.) Ez már az esetleírásokat is nagymértékben befolyásolta. A fiatal anyáknak több olyan beszélgetést, sajtó nyilvános rendezvényt kellene megélniük folyamatosan, ami a gátlásokat, félelmeket oldja és megteremti az őszinte és hatékony kommunikációhoz szükséges nyíltságot, bátor hozzáállást is.


A másik korlát az írásos esetnapló bejegyzések hogyanja volt. Erre csak a családtámogatások, gyermekvédelem terén találtunk mintát és csak a projekt utolsó etapjára sikerült úgy letisztítani, egyszerűen kitölthetővé tenni az esetnapló bejegyzéseket és megállapodásokat, amivel a tanácsadó csoport tagjai is jól boldogultak és az ügyfelek is elégedettek lettek.
Megerősítést, pozitív visszajelzést kaptunk elsősorban saját szerveztünk tagjaitól és klubjaink kisgyermeket nevelő anyukáitól és apukáitól, valamin együttműködő partnereinktől, kiemelten a Tabulapláza Alapítványtól. Megtapasztaltuk, hogy az emberek, főként civil szervezetekben és azok holdudvarában egyesületünkhöz hasonlóan érzékenyen reagálnak minden megkülönböztető eljárásra és fellépnek az esélytelenség, esélyegyenlőtlenség ellen, fontosnak tartják az emberek jogi érdekképviseletét. 
Közösségi szervezetként sokat segíthet a tagok révén elérhető kapcsolati háló, és nagy háttér információ halmaz a közvetlenül elérhető facebookos közösségi portál is, főként, ha több is van belőle, amihez az érintett személyek csatlakozni tudnak. Az esetleírások közlését személyi jogok védelme miatt nem tartottuk megfelelő módnak, de közérdekű információk közlésére, problémák felvételére kialakítottuk a „Fiatal nők az anyák jogaiért” zárt facebook csoportot.
Természetesen a legfontosabb a személyes, ügyfél általi kötődés és pozitív visszajelzés, megerősítés. Kivétel nélkül mindenki szerint szükség van az ilyen civil kapaszkodókra az embereknek, mert szinte naponta változnak a törvények, rendeletek, szabályok, amelyek betartása nélkül folyton összeütközésbe kerülhetnek környezetükkel, (család- és gyermek intézményekkel, szolgáltatókkal, munkahelyeik képviselőivel) és sorolhatnánk.
A Gyerecsak egyesület folytatja a műhelymunkát és a tanácsadást, amelynek keretében vállalták a jogi csoport tagjai, hogy heti 1 órában tanácsadás szolgáltatást adnak igény szerint. 


űA klubfoglalkozásokkal harmonizáló időpontban, alkalmanként 2 fő tanácsadó jelenlétével valósítják meg szolgáltatásukat. A tanácsadás résztvevőivel esetnapló bejegyzés készül továbbra is, részben a probléma megismertetése, részben a javasolt megoldási módok jegyzőkönyvszerű vezetése miatt.
A képzésen résztvevők körében feltártak 7 megoldásra váró ügyet. A tanácsadás résztvevőivel készülnek az esetnapló bejegyzései, a tanácsadó csoport önkéntesei teszik meg a bejegyzéseket. Ezek egyelőre papír alapon, feljegyzésben történtek meg az esetnapló használata dokumentum kritériumai alapján. Jelenleg dolgoznak azon, hogy egy google drive felületen mind a 12 fő a tanácsadó csoportban bármikor önállóan fel tudja vezetni feljegyzéseit. Műhelymunka során tanulták a résztvevők ennek a módját a Norvég Támogatási Civil Alap támogatásával.  
Összességében jónak és eredményesnek tartják a projektet. Ezt az is bizonyítja, hogy a projektidő lejárta óta is van igény a műhelymunkára is és a jogi tanácsadásra is, amit tovább kívánnak folytatni a jövőben is. A rendszeres, heti műhelymunka legérdekesebb tapasztalata az volt, hogy sokaknak meglehetősen nehéz az őket személyesen megszólító törvények, jogszabályok közötti eligazodás, és ez még csak nem is iskolázottság, képzettség kérdése. A projekt egyik érdekes felismerése az, hogy a ma embere számára fontosabb az információk beszerzési módjait ismerni, akár interneten is, mint magukat a jogszabályokat és végrehajtásukat, ezért az utolsó két hónapban már erre is időt fordítottak a résztvevők körében. Szintén érdekes tapasztalat volt, hogy mennyi ügy kerül ki a szolgáltatók, értékesítők köréből, az esetek jelentős arányban fogyasztóvédelmet érintő felvetések voltak.
A Gyerecsak Egyesület mintegy másfél száz családdal van közvetlen kapcsolatban, akik széles palettáját adják a családokban felmerülő jogi kérdéseknek.  A projekt egyik megdöbbentő tapasztalata még így is, az volt, hogy az emberek magánéletük ügyeiként kezelik a családok jogi problémáit, nem szívesen vállalják abba a nyilvános betekintést. Félnek nevüket, címüket adni kérdéseikhez, s bár nagymértékben megkönnyítené ügyeik intézését, nehéz a bizalmukba férkőzni. Hónapokba telt, amíg sikerült egy olyan megállapodást és esetleírási módot találni, amelyben a nyíltság természetesnek tűnik és az ügyfelek valamint a tanácsadók közti határok kitágulnak. Eleinte saját szervezetükön, közösségeiken belül dolgoztak a programmal, de a program végére a projekt hozzáadott értéke nyilvánvalóan az, hogy olyan együttműködő nyíregyházi civil szervezetet is találtunk a Tabulapláza Alapítványban, akik hasonlóan gondolkodnak. Velük és általuk is bővült az elérhető célcsoport, találtak saját egyesületen kívüli fiatal nőket és anyákat, illetve családokat is, akiket elértek és bevontak szolgáltatásaikba.
A program továbbra is fenntartható. Jelzéseket várnak az időközben elindított „Fatal nők az anyák jogaiért” facebook portálon, amit szeretnének minél interaktívabb, fórumszerű online felületté tenni.
A projekttel a nőket érintő jogi szolgáltatások terén, különös tekintettel a hátrányos helyzetű családanyák, gyermeküket egyedül nevelő nők, alacsony iskolázottságú anyák esetében tett eredményes lépéseket  Nyíregyházán.
Fontosnak tartják azt is, hogy a fiatal édesanyák célcsoportja illeszkedni tudjon közösségekhez, intézményekhez, hogy erőszakmentes és támogató környezetben tudja magát.

A projekt véget ér, de a közösen elkezdett jogi segítégnyújtás nem.  Erre egy heti rendszerességgel megjelölt állandó fogadóórát jelöltek ki szerdán délutánonként. A feltárt ügyeket továbbra is esetnaplóban rögzítik, havonta egy alkalommal megbeszélik