2018. november 10., szombat

Őj program a Nyíregyházi Babaváró Klubban


A projekt címe: "Pocakos kisokos" - a babavárás megismerésére és megkönnyítésére



Kezdeményezésünk az egészséges életmóddal, egészségmegőrzéssel kapcsolatos kezdeményezés, amelynek megvalósítása további munkát és támogatást igényel, mivel az eredeti költségvetés negyedével kellett tudnunk gazdálkodni 2019. novembere és 2019. májusa között. A kiadványunk megtervezése főként babaváró, és kisgyermekes családokat érint, akiknél azt tapasztaltuk, hogy manapság kitolódik az első gyermek vállalásának ideje, a szülők jóval tudatosabban, tervszerűbben, nagyobb körültekintéssel készülnek a baba érkezésére, de olykor ugyanolyan tájékozatlanul, mint a húszévesek. Segíteni akarunk nekik, hogy felkészülhessenek a magzati fejlődésre hétről hétre, a szülésre, az alternatív lehetőségekre is, a szülőszoba, a kórházi jelenlét,a hazatérés körülményeire, és mind e közben egymás érzelmi reakcióira, minden tekintetben egy új minőségű életre a családban.
6 alkalommal közösen kutatjuk klubtagjainkkal együtt programjainkon, szakemberek meghívásával, hogy mi érdekli a babavárás kilenc hónapjában a kismamákat, milyen információkra, szolgáltatásokra van konkrét igényük. A tervezés, megvalósítás ideje alatt beszélgetéseket, előadásokat szerveztünk  arról 6 alkalommal, hogyan készüljön el a kiadvány. Az információk gyűjtésébe közösségünk tagjai aktívan és rendszeresen bekapcsolódnak, javaslataikkal befolyásolhatják a szerkesztést és a kiadvány tartalmi, formai megjelenését. A projektbe szakembereket vonunk be. Majd egy 3 tagú „szerkesztőséggel” begyűjtjük a helyi társadalomban rendelkezésre álló forrásokat, intézményeket, szolgáltatókat egyelőre nem teljes körűen. Előkészítjük a kiadványt, és annak elkészült részeit közzé tesszük online (e helyen) is. A közösségünkbe járó fiatal szülők még így is egy érdekeiknek és érdeklődési körüknek tökéletesen megfelelő, hasznos információs csomagot kapnak, aminek a keletkezéséhez hétről hétre személyesen is hozzájárulnak, és olyan tájékozottságra tehetnek szert, amivel megkönnyíthetik a szülés előtt álló családok szülésre való felkészülését.
A z anyaggyűjtés, felkészülés szakaszában 6 alkalommal szakemberek jelenlétében beszélgetünk az igényekről, szükségletekről, elvárásokról, amit a szülés előtt álló családok tagjai fogalmaznak meg. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése