2014. december 8., hétfő

Akadálymentes Nyíregyházáért! - záró délután

2014. december 13.-án, szombaton 16 órától szeretettel várunk minden kisgyermekes családot és kerekesszékkel élőt a Jósavárosi Művelődési Házba, ahol az Akadálymentes Nyíregyházáért! című projektünk záró délutánját tartjuk.

Az eseményünk vendége lesz Illés Fanni kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes úszó, paralimpikon, illetve a Miss Colours International Kerekesszékes Szépségverseny győztese.



Szeretnénk egy beszélgetős, baba és családbarát délutánt együtt tölteni, ahol ugyanúgy szívesen várjuk a gyermekeket, anyukákat, mint az apukákat, nagymamákat vagy kerekesszékkel élőket. 

Nagyon örülnénk, ha minden résztvevő tudna magával hozni valamilyen elemózsiát, (kb. 0,5-1 kg) mint például:
- édes sütemény
- pogácsa
- fasírt
- saláták

Ezen kívül szükségünk lenne egy kávéfőzőre és egy vízforralóra.

Arra szeretnénk kérni benneteket, hogy jelezzétek felénk, hogy ki mit tud hozni. (nyiregyhaziklub@gmail.com vagy 06-30-618-6583)

A kávét, teát, üdítőket a Gyerecsak Egyesület biztosítja.

Reméljük, hogy minél többen velünk tartotok majd, hogy kicsit együtt legyünk és átbeszéljük a nyíregyházi helyzetet. Mi már nagyon várjuk Illés Fannit, bízunk benne, hogy ti is szeretnétek megismerni!

Szeretnénk meghálálni, hogy folyamatosan segítitek a programjainkat, így az eseményen részt vevők között kisorsolunk egy sátrat!


Várunk benneteket szeretettel!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése