2014. december 15., hétfő

Jelentkezhet, javasolhat! - középületeket, intézményeket, vállalkozásokat a Baba-és emberbarát matricára!


2014. november 7-én indította minősítő programját fiatal szülők babakocsis közlekedését és fogyatékkal élő emberek kerekesszékes közlekedését segítve a Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület Nyíregyházán. A címet azok kaphatják meg, akik akadálymentesítik, könnyen és kellemesen megközelíthetővé teszik bejáratukat, közlekedő tereiket. Minderről petíciót adott át az egyesület vezetői nevében Illés-Tőzsér Tünde Nyíregyháza MJ. Város vezetőinek és többször konzultált Dr. Ulrich Attila alpolgármesterrel is a Gyerecsak Egyesület által kezdeményezett akcióról és a programok során szerzett tapasztalatokról.

Az egyesület vezetői és kisgyermekes családjai nagyon bíznak abban, hogy az elismerés presztízs értékű lesz Nyíregyházán, de elképzelhetőnek tartják, hogy akár Nyíregyházán kívül és túl is csatlakozzanak hozzá. 

A figyelem felkeltésével hangsúlyozni kívánják, hogy az anyukák, a mozgáskorlátozottak oda mennek be szívesen, ahol közlekedésük megoldott, ezért ez kihat az adott intézmény működésének minőségére is. A szervezők bíznak abban, hogy sokan kívánnak csatlakozni a kezdeményezéshez és a jelenleginél több intézmény akadálymentesítése történik meg a közeli jövőben. Első körben, a tervezett kampányséta során ötven darab „Baba- emberbarát matrica”-t adtak át azoknak a felelős vezetőknek, akik már eddig is jól megoldották a törvényben is előírt kötelezettségük szerinti akadálymentesítést.

A matricával ellátott helyekről jegyzéket adnak közre és ingyenes online reklámfelületet biztosítanak számukra. Online fórumokat nyitnak, ahol pozitív tapasztalataikat megoszthatják. Ajánlják programajánlóinkban (blogokon, közösségi portálokon) ügyintézésre, szolgáltatás vagy vásárlás igénybevételére azokat a közintézményeket, üzleteket, hivatalokat, amelyek matricával rendelkeznek.
Aki szeretné megkapni a minősítést, annak a Gyerecsak Egyesület internetes elérhetőségein lehet jelentkezni: egyesuletgyerecsak@gmail.com vagy facebook közösségi oldalukon, valamint személyesen a Metropol Üzletház földszint 4. irodában lehet. Ugyanide várják a javaslattevő városlakókat, fiatalokat is. Mindenkit felkeresnek, hogy megbizonyosodnak arról, hogy érdemesek a matricára.


Az érdeklődők a Baba-és emberbarát matricával már rendelkezők listáját a http://gyerecsak.blogspot.hu/ oldalon megtalálhatják.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése