2012. október 17., szerda

Hordozásünnep Nyíregyházán

A Nyíregyházi Babaklub idén is csatlakozott a Nemzetközi Babahordozó Hét világszerte megrendezett, immár hagyományos programsorozatához.





A szervezők olyan édesanyák és édesapák, akiknek szívügye a hordozás és a kötődő nevelés.
Ez volt a harmadik év, amikor Nyíregyházán egy csapatnyi lelkes szülő elhatározta, hogy megosztja a babahordozás örömét az érdeklődőkkel, s felhívja a figyelmet a testközelség, valamint az úgynevezett válaszkész nevelés fontosságára.  

A kétnapos programon babahordozási tanácsadó, pszichológus, védőnő, siatsu gyógyász, ortopédorvos várta szakmai tanácsokkal, előadásokkal az érdeklődőket. A rendezvény ideje alatt látogatók szakszerű segítség mellett válogathattak a szebbnél-szebb hordozóeszközök között.

 A helyszínre érkezve mosolygós szülőket, a hordozókendőben édesen szundító kisbabákat és vidám, cserfes kisgyermekeket lehetett látni mindenütt. A hangulat mindenkit magával ragadott, s az újonnan betoppanó vendégek is remekül érezték magukat.

A Nyíregyházi Babaklub gyakorlott, gondos anyukái valamint a meghívott ortopédsebész szakorvos rávilágítottak arra, hogy a helyes hordozás hozzájárulhat az esetleges csípőproblémák megelőzéséhez, valamint segítséget nyújt abban, hogy kiegyensúlyozott, biztosan kötődő, a világban könnyen boldoguló gyermekeket neveljünk.

Természetesen a környezettudatos babagondozásról is szó esett: az érdeklődő szülők a modern textilpelenkák számos típusát ismerhették meg, valamint előadást hallhatak a vegyszermentes babavárásról és háztartásról, ill. a természetgyógyászat által fontosnak tartott táplálkozási szempontokról.
           
A családi napnak a Jósavárosi Művelődési Ház, valamint a FUTUROBI játszóház  adott otthont. A helyi vállalkozók, cégek, valamint a média a figyelmével és támogatásával tüntette ki az eseményt, ahova pocaklakókat, újszülötteket és nagyobbacska gyermekeket vártak, hiszen a Nyíregyházi Babaklub első babái mára óvodások. Szórakoztatásukra fotópályázattal, játszóházzal, arcfestéssel, csillámtetkóval, házi süteményekkel, bio gyümölcslével, friss gyümölcsökkel, kézműves foglalkozással és zenei programokkal készültek az esemény házigazdái.
A program végén a Nemzetközi Babahordozó Hét alkalmából kiírt fotópályázat három győztesének gratuláltak a szervezők, a dobogósok az esemény támogatói által felajánlott, különleges ajándékokkal gazdagodtak.
A tombolasorsolás nyertesei is szebbnél-szebb, értékes nyereményeket vihettek haza, szerencsés este volt sok-sok család számára, ami a Nyíregyházi Babaklub támogatóinak érdeme.



Összességében elmondható, hogy érdemes volt megjelenni a színvonalas rendezvényen. A gyermeknevelés fontosságát hasonlóan fontosnak tartó nyíregyháziak nevében hálás köszönet a Nyíregyházi Babaklub szervezőinek!