2016. július 14., csütörtök

Egy kis olvasnivaló a Babahordozó tábor előtt.



Édes teher

Újabb kutatások bebizonyították, amit a tapasztalt anyák már régóta tudtak, hogy szülővel és gyermekkel valami jó dolog történik, ha a gyermeket sokat hordják. Csecsemők fejlődésével foglalkozó specialisták, akik keresztül-kasul utazták a világot különböző csecsemőgondozási módszereket figyelve, újra és újra azt találják, hogy azok a kisbabák, akiket különböző textíliából készült babahordozóban szállítanak, sokkal nyugodtabbak, és minden szempontból jobban fejlődnek, mint azok, akiket kiságyban, járókában tartanak, és babakocsiban szállítanak. A modern szülők szeretnének mindent megtenni gyermekük fejlődésének érdekében, ugyanakkor gyakran elfoglaltak. A baba hordása feloldja ezt az ellentmondást.
A hordás valószínűleg a vesztibuláris rendszerre tett hatásával nyugtatja meg a kisbabát. Ez a rendszer a belsőfülben helyezkedik el, és három kicsiny, más-más irányú "vízmértékből" áll. Az ezekben a kis "vízmértékekben" levő folyadék minden mozdulatnál nekicsapódik a rendszert bélelő parányi szálacskáknak, amik azután idegi impulzust adnak az izmoknak az egyensúly megőrzése érdekében. A magzat vesztibuláris rendszere roppant érzékeny, és rengeteg inger éri, hiszen a magzat szinte állandóan mozgásban van. A kisbabák számára a mozgás a normális életforma, nem a nyugalom.
A hordott babáknak a tanulásban is előnyük van. Az a baba, akit hordanak, kevesebbet sír, és több időt tölt csendes nyugalmi állapotban. Ez az az állapot, amelyben a babák leginkább fogékonyak környezetükre, aktívak, kísérletezőek. Ezért lehetséges, hogy - amint azt néhány kutató megfigyelte - a hordott kisbabák éberebbek, jobban figyelnek a vizuális- és hangingerekre.
A hordozás humanizálja a babát. A hordott baba jobban megismeri szüleinek az arcát, lépéseik ritmusát, hangját, szagát. A hordott babák bensőséges kapcsolatban vannak a szüleik világával, mert részt vesznek abban, amit ők csinálnak. Az a baba pl., akit édesanyja mosogatás közben hord, mélységében hallja, szagolja, látja, tapasztalja a felnőtt világot. Röviden: a baba nagyobb mértékben van kitéve annak, és bevonva abba, ami körülötte zajlik. Természetesen a szülőknek időnként le kell tenniük a kisbabát. Valójában fontos, hogy kiegyensúlyozottan közelítsük meg ezt a fajta szülői stílust. A baba hordása azt jelenti, hogy figyelembe véve azt, hogy milyenek is a babák valójában, megváltoztatjuk a hozzáállásunkat. Lehet, hogy egy első gyermekes szülő úgy gondol a csecsemőre, mint egy fotóalbumban látott képre: csendesen fekszik a kiságyban, passzívan bámulja a felfüggesztett játékokat, időnként fel kell venni, megetetni, játszani vele, aztán visszatenni. Azt gondolhatják, hogy csak azért kell időnként kötelességszerűen felvenni, hogy elég hosszú időre lecsendesítsük ahhoz, hogy megint le lehessen tenni. A babahordozás elve ezt megfordítja. A babákat az idő nagy részében hordják, és csak alvás idejére teszik le, meg azért, hogy a szülő a saját igényeit is kielégíthesse. A "letett" babák megtanulják, hogy sírniuk kell azért, hogy felvegyék őket. A "hordott" babák sírás helyett megtanulják testbeszéddel jelezni, ha le akarnak kerülni. A hordozás mennyisége természetesen csökken a baba korának és motorikus képességeinek fejlődésével. Ugyanakkor még egy kisgyermeknek is vannak olyan periódusai, amikor felkéredzkedik, és azt akarja, hogy szorosan tartsák. A kisbabák különbözőek, vannak sírós babák, akik gyakran megfeszítik magukat, mintha hátraszaltót akarnának csinálni. Nekik is nagyon hasznos a hordás. A sírós, nyűgös babák szülei könnyebben átvészelik ezt a periódust, ha a terhességet 18 hónaposnak tekintik. 9 hónap az anyaméhben, azután 9 hónap a méhen kívül, de közel a szülő jelentette biztonsághoz.
Ha elkezdünk használni egy babahordozót, igazítsuk a hordozót és a kisbabát úgy, hogy mindkettőnknek kényelmes legyen. Ezért is használjuk a hordás szót, mert akárcsak egy ruhadarabbal, addig kísérletezünk a babahordozóval, míg tökéletesen nem illeszkedik.
Házon kívül a babahordozó nagyon nagy segítséget jelent a diszkrét szoptatásnál. Általában elég anyag van benne ahhoz, hogy elrejtse a kisbabát, és egyúttal a világot is a kisbaba szeme elől. Ez utóbbinak akkor van jelentősége, amikor a 3-6 hónapos baba látása nagy mértékben fejlődik, érdekli őt a külvilág, és sok minden elvonja a figyelmét szoptatás közben. A babahordozó jótékonyan betakarja őt, így talán kevésbé fog forgolódni szoptatás közben. Nagy segítséget nyújt akkor is, ha álomba akarjuk ringatni a kisbabát, hiszen egyszerű levetni az alvó babával együtt. A babahordozó egy hasznos eszköz, ami segít a szülőknek, hogy újra felfedezzék a babahordozás elfelejtett művészetét, és segít a kisbabáknak, hogy felfedezzék: kisbabának lenni - nagyszerű dolog.
William Sears: Threehundred Questions Parents Ask alapján Ágoston Anikó

forrás: http://www.lll.hu/node/69

Babahordozó tábor

Babahordozó tábor!!!

2016. július 18-22.

Hordozókendő tanfolyamok képzett és lelkes babahordozási tanácsadóinkkal!




Ha már érdeklődsz a hordozás iránt, bizonyára észrevetted, hogy rengeteg kendő, karikás, mei tai és SSC közül választhatsz. Vajon melyik felel meg neked, a férjednek, a kisbabádnak? Szívesen segítünk a megfelelő hordozókendő, hordozóeszköz kiválasztásában és használatában is! Klubunkban számos különleges, limitált kendő és szebbnél szebb hordozóeszközök várják a babákat, többségük álomporral ellátva ringatja el szinte azonnal a csöppségeket. 
A babahordozó tábor egy olyan hét, amely során más hordozós anyukákkal ismerkedhetsz, találkozhatsz, jó társaságban tanulmányozhatod a kendők világát, s persze a kötések gyakorlására is bőven lesz lehetőség. 
A legjobban annak örülnénk, ha egész héten velünk tartanál. A babádnak is itt a helye, s ha várandós vagy, akkor se maradj otthon, készülj velünk az első napokra, hetekre, s nézd ki az első kendőtöket, amibe belekötöd majd az újszülött kisbabádat.

Többféle tanfolyamot kínálunk a hordozás elsajátítására, amelyen az egész család részt vehet:


Hétfő: Kezdjünk hordozni! (Várandósságtól kb. 6 kilós babáig)
A hordozásról elméletben. Rugalmas és szövött kendővel elöl hordozás.
Karikás kendő.
9:00-13:00


Kedd: Zsebibaba
Elölzsebes kötés, karikás kendő és hurkolt csípőkötés hosszúkendővel. A hétfői résztvevők is jöhetnek ismételni! Ezen a napon belekóstolhattok egy isteni szórakozás, a hordozós latin tánc világába. A SzamBaba táncot a megálmodója, Tőzsér Tünde mutatja be. Új ritmusokra a régi Tündivel! :-)
16:00-19:00

Szerda: Cseperedő
Kötések gyakorlása: háton és csípőn hordozás. Batyuba csücsülnek a babák.
9:00-13:00

CsütörtökSzupermami
Kötések gyakorlása gyermekeddel vagy próbababával: A háton és csípőn hordozás változatai.
További megkötési módok, ill. az eddig tanultak elmélyítése.
9:00-13:00

Péntek: Sportosan: mei tai-ra, csatosra fel!
Kötések gyakorlása mei tai-jal, karikás kendővel vagy formázott csatossal (SSC).
Próbáld ki, milyen lehet afrikai hordozós anyukának lenni: kösd magadra a babádat eredeti zimbabwei khangában!
9:00-13:00

Minden nap lesz hordozós fotózás, kávé és limonádé. A babákat jól felszerelt, kényelmes klubhelyiségünk várja, ahol mindent megtaláltok, amire szükség lehet. Van kiságy, pelenkázó, tudsz etetni, altatni és természetesen szoptatni is!

Pénteken záróbulit tartunk, a kötések gyakorlásán túl izgalmas vetélkedővel és limonádés gyermekmedencés partyval.  A vetélkedő győztese bármelyik hordozót kikölcsönözheti két hétre!

Tanácsadás:
A tanfolyamok után, minden nap végén, ingyenes konzultációs alkalmat biztosítunk, ahol elmélyítjük a tanfolyamon tanultakat, megbeszéljük a felmerült kérdéseket, annak érdekében, hogy mindenki biztonságosan, kényelmesen és magabiztosan hordozzon.

Első napon kicsi elmélet, alapvető elölhordozási kötések, karikás kendő, valamint ismerkedés: te a szülésedről mesélsz, mi pedig elmondjuk miért jó hordozni, miért nem érdemes a tévhitekre hallgatni, a többi napon építünk az elméleti alapokra és sokat gyakorolunk. 1-1 napra is szívesen látunk, de igazán hatékonnyá azzal teheted magad számára a képztést, ha elfogadod tábori ajánlatunkat és hétfőtől péntekig résztveszel rajta! Nem muszáj délig maradnotok, ha elfárad a pici, hamarabb se ciki hazamenni. J

Kezdés: 2016. július 18-án hétfőn, 9 órakor.

Helyszín: Nyíregyházi Babaklub, 4400 Nyíregyháza, Geduly H.u.15/B.

Egyéni konzultációra is lehetőség van, amennyiben úgy éreznéd, szívesebben résztvennél egyénileg, akár az otthonodban, hogy ne kelljen kisbabáddal kimozdulnod, utaznod.

Jelentkezni az egyesuletgyerecsak@gmail.com email címen lehet ezen a héten, vagy a péntek délelőtti klubprogramon, előlegként adományjegy megvásárlásával!

Nagyon várunk Benneteket! :-)