2014. július 28., hétfő

Új közösséggel bővül a Gyerecsak Egyesület

Új közösséggel bővül a Gyerecsak Egyesület, méghozzá a Nyíregyházi Babaváró Klubbal. A klub számtalan témát felölel a fogantatástól egészen a születésig, sőt, még tovább. 

A Babaváró Klub első időpontja: 2014. augusztus 11. hétfő, 11 óra. Helyszín: Nyíregyháza, Metropol Üzletház, fsz.4. (a Gyerecsak Egyesület irodája)

Jelentkezni lehet:
Telefonon: 06-30-220-6428
E-mailben: picimesike@gmail.com.

A részleteket a klub plakátját tekinthetitek meg:




2014. július 22., kedd

Pályázati felhívás

Várjuk az alkotó munkákat a Szoptatás Világhetéhez kapcsolódva, melyek beadási határideje 2014. augusztus 5.
A legjobb művek díjazásban részesülnek, illetve Facebookos szavazás alapján közönségdíjat is kiosztunk.





Támogató Szülői Program

Az előadások tartalmai a tervezetteknek megfelelően

- első alkalommal:

2014. 07. 25 „A gyermeki bizalom hatalom.” A gyermek még főleg reaktív lény. Viselkedése válasz arra, ahogy a környezet, illetve azon belül a felnőttek viselkednek vele szemben. Önérvényesítés és tiszta kommunikáció megfelelő önbizalom hiányában nem működhet. A nem megfelelő reagálás, (pl. droghasználat) a gyakori, legtöbbször a gyerekkorban történt elutasítás és negatív ítélet következtében alakul ki. Az ember énképének formálódása erősen függ a környezet visszajelzéseitől. Ha sok a negatív visszajelzés, az egyén negatív képet alakít ki önmagáról. Nem mindegy, hogy a tettet értékeljük, vagy a személyt. Ez vízválasztó lehet a szülő-gyerek kapcsolatban. A szülő lelki állapota tudatosan, vagy tudattalanul kisugárzik a családban élő gyerekre: valódi aktivitás, lehetőség, felelősség. A „másolódás” prioritása: csak az egészséges személyiség szereti viszont látni önmagát gyermekében.

- és a továbbiakban:

2014. 08. 08. „A pozitív gondolkodás jelentősége.” Az egészséges személyiség kibontakoztatása családon belül. A szeretet és elfogadás fontossága. A szeretet, mint kényszerítő erő. Ha a gyermek fél, szorong a családban, ha a család, és nem mellesleg az óvoda, iskola is szorongó gyerekeket nevel, akkor a szorongó gyerekekből szorongó kamasz, majd szorongó felnőtt lesz, a szorongás pedig könnyen elvezet a szerhasználatig.

2014. 09. 05. „A ’MOST’ esélyei.” Olyan családon belüli helyzetek, amelyekben csak egyértelműen szabad cselekedni. Szülőként fontos, hogy kompetensek legyünk adott élethelyzetben, szituációban, hogy nyugodtan felmérjük a helyzetet és megfelelő megoldásokat találjunk. /Ha a gyerek a helyzetet ijesztőnek, veszélyesnek látja, feszültség keletkezik benne és reakciója védekező, támadó, vagy kiszámíthatatlan lesz. Pozitív esetben probléma-megoldó személyiséggé válik, aki hiszi és elvárja az eredményt, nyugalmat érez, és nyitottan reagál az eseményekre./ A szülőnek azzal kell foglalkoznia, ami tőle függ, és akkor, amikor a kihívás, vagy a probléma felmerül, azaz MOST. A szülő-gyerek kapcsolatnak akkor van perspektívája, ha valódi aktivitása a jelenben fogalmazódik és valósul meg.

2014. 10. 07. „Ülj ide mellém s nézzük együtt az utat, mely hozzád vezetett.”  Gyermekünk elfogadása gyermekünk megismerését jelenti. Szakemberek, akik segíthetnek ebben a szülőknek. A saját képességeikben bizonytalanok nem merik nyíltan felvállalni érdekeik ütköztetését, ezért önmagukat pusztítják, felülről, vagy hátulról támadnak. A szülő szerepe a gyerek önérvényesítő magatartásának kibontakoztatásában

2014. 10. 08. „Kinek a gyereke?!” A divat szerepe. A TV, internet, a kortársak hatása gyermekünkre. Mindez érvényesül, vagy mindezt elnyomja a személyiség mélyéből eredő, értékeken alapuló viselkedés. A belső harmónia legfontosabb alapja az egyén önelfogadása, önbizalma, valamint a mások /a szülők/ irányában való hasonló elfogadás és bizalom. Ezek olyan attitűdök, amelyek meghatározzák, hogy egy fiatal hogyan észleli a különböző helyzeteket, és jellemző viselkedésjegyek kialakulásához vezetnek. A közösségek szerepe a fogantatástól a felnőttségig.

2014. 12. 12. „Egy hely, ahova minden helyzetből haza lehet térni.”  Az otthon jelentősége. A sikeres és kiegyensúlyozott gyermek családi háttere. A szenvedélybeteg gyerek segítségre szorul, a család prioritása ebben elvitathatatlan. A segítséget elsősorban a családjától kell megkapnia. Asszertív megoldás aktuális családi problémákra, lelki gondokra: elvezet a félelem a kudarctól, a belső feszültség állapotától a sikerben való hithez és a belső nyugalomhoz.

2015. 01. 09 „Lehetséges!”  Az önérvényesítő magatartás esélyei. Az asszertív jogok listája.

2015. 01. 23. „Tréning előkészítő” kérdezz-felelek pszichológus, szociológus, drogkoordinátor és egyéb szakemberek részvételével.

2015. 02. 05 „Az őszinte és nyílt kommunikáció.” Egy kommunikációs módszer, amely egységesíti az önérvényesítést és a mások érdekeinek figyelembevételét. Elősegíti az erőszakmentes kommunikációt, és a szociális hatékonyságot. Paulinyi Tamás bemutatói.

2015. 02. 11 „A gyermek, aki voltál, bevállalna téged, a mai felnőttet?”  „Nyertes-vesztes”, vagy „nyertes-nyertes” meccsek a szülő-gyerek konfliktusokban. Feszült állapotban, önvédelemből nem lehet pozitívan reagálni. Ha a gyerek negatívan látja a helyzeteket, akkor viselkedésével önmagát védi, és nem tudja érdekeit érvényesíteni. Az asszertivitás szerepe a konfliktusok megoldásában: a szándékok és célok nyílt, egyenes kifejezése

2015. március 14. Tréning: „Az asszertív szülő-gyerek kapcsolat megalapozása.” Önérvényesítő, asszertív magatartás tréning szülők részvételével, 10 szülőpár, 20 fő részvételével. Az önérvényesítő kommunikáció megtanulható, fejleszthető képesség. Általa mind a szülői kör, mind a gyermek/fiatal korosztály hatékonyabb kommunikációra lesz képessé, és magabiztosabb fellépés, eredményorientált magatartás lesz a sajátja. A pozitív szülő-gyerek kapcsolat, mint a drog prevenció alappillére, kivitelezhető életprogrammá lehet az érintett családok körében.

A program megfelel a nemzeti és nemzetközi kábítószerügyi stratégiai dokumentumok céljainak, hiszen a program célja a társadalom egészségi állapotának javítása, a szociális és társadalmi biztonság növelése, a drogfogyasztás mértékének, illetve a legális és illegális droghasználat ártalmainak, valamint kockázatainak és kárainak csökkentése.

Támogatónk:


A projekt megvalósítása során együttműködünk a NYÍRKEF-fel és a helyi médiák képviselőivel.

2014. július 15., kedd

„Hajdúszováton képviseltem mindazt, amiben mi itthon jók vagyunk”

A Gyerecsak Egyesület egyik tagja, Dr. Rácz Éva kommunikációs trénerként Hajdúszovát vendége volt egy ifjúsági animátor képzésen 2014. július 9-én. Őt ismerve bízunk benne, hogy jól működő megoldásokat adott a jelenlévő civil szervezetek képviselőinek abban, hogy a jelenlévő civil szervezetek képviselői egyénileg és közösségben is hatékonyabban kommunikálják céljaikat, terveiket, tevékenységeiket.


A rendezvény helyszíne a hajdúszováti Kodály Zoltán Művelődési Ház volt. A meghívó fél a Hajdúszovát Kulturális Fejlődéséért Közhasznú Egyesület.


Képviselőjeként Nagyné Juhász Éva elmondta „Tudjuk, hogy a fiatalok életük egy jelentős hányadát az interneten élik. Így természetesek számukra a közösségi oldalak használata. Ha kérdésük van, azonnal az interneten keresik a választ, tehát abszolút nem idegen tőlük ez a fajta kommunikáció, azonban nem mindig tudják a megfelelő ponton meghúzni a határt, hogy mi az ami a nyilvánosságra tartozik és mi az ami már túl személyes, vagy nem feltétlenül vet jó fényt arra, aki ezeken a fórumokon megosztja.

Nem ismerjük megfelelően az internetes kommunikáció protokollját. Ezzel maximálisan egyet is értek, ez nem csak a fiatalokra igaz, hanem sokakra, akiknek a munkájukhoz elengedhetetlen az elektronikus hírcsatornák, levelezési formák használata. Szintén fontos probléma, hogy bár félig ott élik az életüket, a közösségük tevékenységét még sem tudják úgy megosztani a nagy közönséggel, hogy az segítse a munkájukat, hogy megfelelően "reklámozza" a szervezet tevékenységét, sikereit.

Mindenképpen érdemes az online kommunikációt belevonni a programba, de meggyőződésem, hogy a személyes kapcsolatokat semmiképpen nem szabad száz százalékban az elektronikus kapcsolattartásra felcserélni. A személyes kommunikáció terén még azok részéről is nagy a bizonytalanság, akik egyébként az interneten könnyedén kommunikálnak, a közösség pedig akkor működik eredményesen, ha a benne lévők együtt tudják a programjaikat megvalósítani.”




Dr. Rácz Éva nulladik lépésként az önismeret fontosságáról, az önbizalom szerepéről beszélt, kiemelve mennyire fontos az őszinte kommunikáció önmagunk felé. Véleménye szerint örökérvényű szabály, hogy a kommunikáció hiteles működést kíván. „Hiteles kommunikációt csak akkor tudunk folytatni, ha a tevékenységünk is az!”


Előadásában hangsúlyozta, hogy a kommunikáció is része a projektek megvalósításának. Tervezni kell, érvényesíteni kell benne elvárásokat, és a megvalósítás kulcsa a szerepek helyes megosztása, a kulcsemberek megtalálása.

Kapcsolatépítési tanácsadása érintette a mások iránti értő figyelmet, a nyílt és őszinte kommunikációt, a pozitív kapcsolatok minőségi ismérveit is. Felhívta a figyelmet az asszertív kommunikáció óriási lehetőségeire, és arra is, hogy mennyire megtérül olykor, ha az ember képes nemet is mondani másoknak egy közösségen belül és természetesen kívül is.

Meggyőződése, hogy „a legjobb marketing kommunikáció a sikeresen megvalósított program, a legjobb kapcsolatokon pedig folyamatosan dolgozni kell, a megvalósított esemény előtt, közben, és utána is!” Erre az internetes eszközök kiváló lehetőséget adnak


A külső kommunikációban értelmezése szerint vannak kérdések, amikre tudnunk kell választ adni: Milyen képet sugárzunk magunkról? Milyen képet szeretnénk sugározni magunkról? Mi kell ahhoz, hogy a kívánt képet lássák rólunk? Milyen eszközöket használjuk ahhoz, hogy reális képet tudjunk mutatni magunkról? Hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni a külső kommunikációt? Hogyan tudjuk hatékonyabbá tenni a belső kommunikációt? Akar-e a szervezetünk más szervezetekkel együttműködni, milyen formában? Kell-e hangsúlyt fordítani a szervezet társadalmi szerepvállalására, milyen formában?

E kérdésekre interaktív csoportmunkával válaszoltak a részvevő civilek.



„Több évtizedes tapasztalataim alapján, meggyőződésem, hogy egy civil szervezet igazi erőssége a benne lévő emberek képességein, személyes kapcsolatain áll vagy bukik.” Alapvető jelentőséggel bír a tagokkal és támogatókkal, valamint a partnerekkel kialakított pozitív kapcsolat.

Mekk Elek Kézműves foglalkozás következő időpontja

Mekk Elek Kézműves foglalkozás következő időpontja 2014. július 22. 10:00, a Gyerecsak Egyesület irodájában. (Metropol Üzletház, fsz. 4.)

Várunk mindenkit szeretettel!

2014. július 14., hétfő

Videó összefoglaló- Anyák Napi rendezvényünkről 2014. április 26.

A Nyíregyházi Babaklubbal karöltve 2014. április 26-án Anyák Napi utcai rendezvényt tartottunk, melyre nem csak a szervezők, hanem a gyerekek is nagyon készültek. A legszebb pillanatokból egy videó összeállítást is készítettünk.



2014. július 9., szerda

Családi Nap videó összefoglaló

Elkészült a 2014. március 1-n megtartott Családi Nap rendezvényünk videó összefoglalója.


2014. július 1., kedd

Gyerekszáj

A te gyermeked is mondott már olyat, amitől elállt a lélegzeted? Hallottál már a szájából olyat, ami meghökkentő, érthetetlen, vagy nem tudod, hogy honnan vehette? Lepett már meg olyan mondattal, amitől nem tudtad abbahagyni a nevetést? Kerültél már olyan szituációba a gyermekednek köszönhetően, ami vicces, esetleg kínos volt számodra?
Ha igennel válaszoltál a fenti kérdések valamelyikére, akkor ez egy nagyszerű lehetőség, hogy részt vegyél a Gyerekszáj című pályázatunkon. A pályázat lényege, hogy küldd be a gyermeked szájából elhangzott vicces, szórakoztató idézetet, vagy idézeteket, esetleg szituációkat a nyiregyhaziklub@gmail.com e-mail címre, a gyermeked nevével és életkorával együtt.

Beküldési határidő: 2014. július 10. (kedd) 16 óra

A legmosolyogtatóbb történetet facebook szavazatok alapján minden hónap 10.-ig gyermeknek szóló ajándékkal díjazza a Gyerecsak Egyesület.

Tarts velünk te is, hogy együtt szórakozhassunk az apróságok elszólásain! 

Gyermekfelügyelet

Kedves Nyíregyházi Babaklubba járó Édesanyák!

A Gyerecsak Egyesület két munkatársa (Niki és Mesi) gyermekfelügyeletet vállal a nyári hónapokban. Ez azt jelenti, hogy ha hétköznap 8:00- 16:00-ig nem tudjátok kire bízni a gyerek felügyeletét, elintézni való dolgaitok lennének, hozzátok be az irodába (Metropol Üzletház, fsz. 4.), ahol mondókázunk, játszunk és foglalkozunk vele. Bővebb információkat a plakáton olvashattok.


Babusgató

Kedves babusgatni vágyó Édesanyák és babusgatásra vágyó gyerkőcők!

2014. július 3.-án, csütörtökön 10 és 16 órától gyertek el mondókázni a Gyerecsak Egyesület irodájába (Metropol Üzletház, fsz.4.). A Babusgató nagyszerű lehetőség arra, hogy együtt töltsünk egy fél órát, ami nemcsak a gyerekek, hanem a szülők számára is élvezetes időtöltés lesz.