2014. október 7., kedd

Kinyitotta "ajtaját” a Nemzetközi Babahordozó Hét nyíregyházi programsorozata



"E földi vándorúton ama bizonyos hamuba sült pogácsa a család. Jó szava, szelleme, védőszentje a mesebeli hősnek. Aki nélküle indul, nagyobb veszedelmek közé kerül, sebezhetőbb minden tekintetben. Némelykor épp legutolsó menedék...A család az, ahol zúzmarás időkben titkon ünnepelhető a titok: Az eggyüvé tartozás tudata. "
(= Sütő András: A megtartó család dícsérete)


E gondolat jegyében köszöntötte és nyitotta meg Kósa Tímea alpolgármester a Nemzetközi Babahordozó Hetet, immáron nem először. Elmondta, hogy öröm számára fiatal szülőkkel, édesanyákkal ünnepelni, mert ez a közösség már bizonyította, hogy az értékek mentén, a gyermekeket tisztelve és szeretve, támogatva működik. 

A rendezvény 6 napját fotókiállítással nyitották meg a Korzó Bevásárlóközpontban B. épületének II. emeletén, ahol továbbra is számítanak a városlakók érdeklődésére.



A város alpolgármestere a „Ki vitte messzebb a hordozóját?” című fotókiállítás megnyitásán kiemelte, hogy a város nővezetőjeként nagyra becsüli azokat a fiatalokat, akik gyermekeikkel hordozókendőben Európa és a világ távoli pontjaira is eljutottak. "Oszd meg a kalandot!” volt a másik fotópályázat címe. A beküldött, kiállított képek babahordozó apukái olyan modellt, példaértékű hozzáállást bizonyítanak, amiről szintén elismerően nyilatkozott Nyíregyháza MJ Város egyik vezetője.

A program ma, kedden 9 órakor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvárban folytatódik, ahol 5 percenkénti felolvasásra várják a gyermekükért kicsit többet is tenni akaró felnőtteket és közéleti személyiségeket is.

Délután fél háromig a Móricz Zsigmond Könyvtárban az Ölelj át című könyvből egész napos felolvasást tartanak, amiről hangfelvétel is készül vakok és gyengén látók számára. Ezzel és a szombati programmal nyitni szeretnének a város felé, ugyanis a rendezvénysorozat zárásaként szombat délelőtt belvárosi babahordozó sétát is tartanak, amit a Kossuth szobor előtt egy közösen elmondott vers zár le.






2014. október 2., csütörtök

Nemzetközi Babahordozó Hét 2014

"Oszd meg a kalandot!" címmel rendez Nemzetközi Babahordozó Hetet a Nyíregyházi Babaklub. Sajtótájékoztatójukon elmondták, hogy új, a város nyilvánossága fel nyitó kezdeményezésekkel, izgalmas és hasznos programokkal várják a kicsiket és a nagyokat. egyaránt. Örülnének, ha nem csak babaklubos fiatalokkal találkoznának a programokon, hanem a babahordozással még csak barátkozó anyukákkal, apukákkal is, sőt, biztatják a nagyszülőket is, hogy térjenek be rendezvényeikre. (Az eseményről a Nyíregyházi Televízió október 2-i híradójában is tájékozódhatnak.)


Nyíregyházi Babaklub az idén immár ötödik alkalommal csatlakozik a Nemzetközi Babahordozó Hét rendezvényéhez, ami azért fontos számukra, mert az év ünnepének tekintik, hiszen egybeesik a közösség 5. évfordulójával. Egy olyan alkalom, amiben népszerűsíthetik, megszerettethetik a válaszkész, kötődő nevelés iránt fogékony fiatal anyukák számára mindazt, amiben ők ötödik évünk végén járva, mondhatni, hogy már profik. Nagyon komoly szervezeti hátteret kap mindehhez a Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesülettől.


Az idei év szlogenje ,,Oszd meg a kalandot!” Tartalmilag igen gazdag programmal készülnek. 2014-ben reggeltől estig egyik programot követi a másik, egy intenzíven, élmények özönét hozó hétre szólnak a terveik. Az események színhelye a Korzó Bevásárlóközpont II. emelete, szemben a Cosmos üzlettel, ahol a Mókus Játszóház és a Burattino Bábszínház szomszédságával igazi gyermekcentrummá teszik fiatal anyukák, apukák és gyermekeik számára a Korzó B épületét egy héten át, ahol igazi családias környezetet igyekeznek teremteni az érdeklődők számára.

A rendezvénysorozat most is bővelkedik színes és változatos programokban. Tapasztalt szakértőkkel, szakemberekkel várják a babaápolás, nevelés kérdésében érintett fiatalokat. Lesznek konzultációk a babahordozás előnyeiről, két képzett babahordozási tanácsadó várja a kendőzés, hordozás rejtelmeibe bekapcsolódó szülőket. Az első nap hangsúlyozottan a válaszkész nevelésről, hordozásról, szoptatásról, csecsemő ápolásról szól.


Minden napnak más-más anyuka a ceremónia mestere, avagy háziasszonya. Ezzel is a civil, közösségi jellegüket akarják megmutatni, és érzékeltetni, hogy minél több izgalmas személyiség vesz részt a rendezvényben, az annál több értéket tud adni a programokon résztvevőknek. Az esemény fővédnökének Kósa Tímea alpolgármestert tekintik, aki nagy örömükre elvállalta, hogy itt lesz velük a program első napján és megnyitja az eseményt.

Lesz előadás és beszélgetés a környezettudatos életről, háztartásról, elsősegélynyújtásról, gyermekmentésről, gerincvédelemről, alternatív szülésről, prevenciós módszerekről, lesz sóbarlangolás, shiatsu masszázs, kristályterápia, jóga, előadás a gyermek biztonságos felneveléséről, lesz pszichológusuk „gyermekekre hangolva”, védőnő tanácsadás igény szerint is akár.

Bemutatkozik a Nyíregyházi Kosár Közösség, az E-Misszió Egyesület, a MediBall kínai eredetű labdajáték , a „Mesélő jelek” képességfejlesztő módszer, az Okos Méhecske Fejlesztő Játékok Boltja, a Mekk Elek Kézműves foglalkozás, a Sóstó-Gyógyfürdő Zrt., a Kerekecske Dombocska Mondóka Kör.


Természetesen lesznek igazi különlegességek is: SzamBaba latin hordozós tánc, Hordozó eszközök divattal ötvözött bemutatója, Könyvajánló a válaszkész nevelés szakirodalmából, olvasási tanácsadás szülőknek főkönyvtárosi segítséggel, Baba-mama szoba látogatás, (kezdeményezői vagyunk annak, hogy ebből minél több legyen nyíregyházán, tetőtúra a Korzó tetején, Zenebölcsi, mondókázás angol nyelven, Csiribiri torna,mesefeldolgozás a Csiriptanyán Illyés Péter közreműködésével.

A gyerekek meglepetés ajándékát az idén a Burattinó Bábszínháztól kapják a hét utolsó napján, szombaton. Búcsúzásként pedig együtt énekelhetnek a SZÉVA együttessel.

Bemutatkoznak babhordozó kendőgyártók is. Itt lesz a Lujzus, Poppy Baby és a Tündérputtony.

A hét folyamán a gyerekeket folyamatosan játéklehetőség várja, és egy alkalommal vendégük lesz a Hancurka Játszóház és Gyermek Fejlesztő Centrum Újfehértóról is.


Készülnek valamire, amivel nagyon sok, de minimum 65 embert szeretnének megszólítani, és amit 2014-ben csinálnak először. A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár Kamaratermében: „Add kézből kézbe a könyvet!” - Közös és folyamatos felolvasás lesz 2014. október 7-én, kedden 9-14,30 óra között. Egy értékes szakirodalmat szeretnének megismertetni másokkal is ezen a rendkívüli könyvtári napon. A nap folyamán bárkit megörvendeztetnek a kötődő nevelés szépségeivel, aki megjelenik a felolvasáson, akár felolvasóként, akár közönségként. Együtt, 5 percenként egymást váltva felolvassák a könyvet, ami 5,5 órát vesz igénybe. Szeretnék, ha azok az emberek is hallanának a kötődő nevelés fontosságáról, akik eddig még nem ismerték ezt a módszert, vagy akik nem láthatják kicsi babáikat, ezért a felolvasásról hangfelvételt készítenek, és ajándékként átadják a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének. Reményeik szerint színt visznek ezzel azon emberek életébe, akik oly sok gyönyörű dologtól elesnek azáltal, hogy nem látják a világ csodáját, a csecsemőt, akit ölükben tartanak, a gyermeket, akit felnevelnek. Várják a közreműködésre a jelentkezőket anyiregyhaziklub@gmail.com e-mail címre 2014. október 5-én vasárnap éjfélig, vagy a 06-30-618-6583-as telefonszámon. Nagyon szeretnék, ha sokan önkéntesként vállalnák ezt a szép feladatot, hiszen 5 perc az életünkből azért, hogy másoknak életre szóló élményt adjunk, igazán nem sok! 

Szombaton az ,,Oszd meg a kalandot!”, a ,,Ki vitte messzebb a hordozóját?” című fotópályázatok, valamint az,,Oszd meg a kalandot!” című rajzpályázat ünnepélyes díjkiosztására is sor kerül.

Ehhez hasonlóan városi eseménynek szánják szombat délelőtt belvárosi babahordozó sétájukat, aminek a végén közösen verset mondanak a Kossuth téren a Nagykállói Gimnázium Dráma tagozatos növendékeinek részvételével és együtt a jelenlévőkkel.

Köszönettel taroznak mindazoknak, akik támogatták rendezvénysorozatukat, és hálásak, hogy idén a támogatók száma jóval több, mint tavaly volt, hiszen ez pénzben, szellemiségben kifejezhető értékmutató arra, hogy a legfontosabb kincs számukra a gyermek és a felnövekvő gyermekünk sorsa.