2013. november 20., szerda

Levél a szülőkhöz

 Kedves Anyukák, Apukák!

Élményekkel, tapasztalatokkal gazdagabbak vagyunk az Emberi erőforrás Minisztérium Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet által támogatott Nemzeti Tehetség Program megvalósításának első fele után. Sok szép élményt gyűjtöttek gyerekeink, reméljük képességeik javára is Bihari-tanyán, de akad javítani való is a veletek való együttműködésben.

Nagyon kérünk benneteket a pontosságra! Inkább öt perccel előbb, mint öt perccel később... Sokan, sokat fáradoztunk azért, hogy jól érezzétek magatokat velünk, és szeretnénk, ha tudnátok, hogy egy ötödik éve működő közösség egész napos programjára érkeztek meg családként egy nagyobb "családba", a Nyíregyházi Babaklubba és a Gyerecsak Egyesületbe, ahol megszoktuk, hogy teljes figyelmet adunk egymásnak, ha kell reggeltől estig. /Meghívásunk Ibrányban sem ebédre vagy sétakocsikázásra szól, hanem egy egész napos óvodásokat fejlesztő programra!/

Elnézést kérünk, ha nem sikerül minden tökéletesen! Mi is csak szülők, a közösségünk önkéntes munkásai vagyunk, kérünk, ne várjátok tőlünk egy rendezvény központ profizmusát. Igyekszünk, de csak akkor tudunk tökéletesek lenni, ha kivétel nélkül valamennyien teszünk érte. Gyerekeink kicsik és nagyobbacskák, ha kell álljatok oda melléjük, egészítsétek ki nyiladozó képességeiket, "dolgozzatok" együtt velük, hiszen egy olyan közösségben vagytok, ahol a kötődő nevelés gondolata kicsit mindenben benne van, amit együtt csinálunk.

Kérünk, segítsetek abban, hogy a vendégházat és udvarát úgy hagyjuk ott, ahogyan találjuk, azaz rendben és tisztaságban. /Sem köztünk, sem mögöttünk nincs takarító, mosogató, szemétszedő, stb. alkalmazott!/
Köszönjük, ha érted a szót, és szeretettel várunk szombaton reggel 9-10 óra között Ibrányban!

                                                           Nyíregyházi Babaklub, Gyerecsak Egyesület
                                                           /önkéntes/ vezetői

Utóirat:
A programot küldjük emailben.
1. Kérünk visszajelzést, ott lesztek-e szombaton! nyiregyhaziklub@gmail.com
2. Akinek van, kérjük, hozzon magával parasztudvarba tartozó állat bábot! /Disney állatokat ne, csak hagyományos állatfigurákat hozzatok!/


2013. november 14., csütörtök

Gyermek elsősegély tanfolyam a Nyíregyházi Babaklubban

Minden szülőben ott él az aggodalom, hogy gyermekét valami baj éri.
S ha már úgy alakul, akkor fog-e tudni hirtelen megfelelően reagálni? Hogyan lehet segíteni? Mit tegyünk, mit ne, míg megérkezik a mentő? Mi legyen, ha borsót töm az orrába, ha belekóstol a zsírkrétába, ha elcsapja a hasát, ha leesik a mászókáról?

 Ezernyi kérdés, s most itt a válasz: gyermek elsősegélynyújtó oktatás lesz a Nyíregyházi Babaklub és a GyereCsak Egyesület szervezésében.

Meghívott előadónk Tóth György lesz, aki a Nyíregyházi Mentőállomás Állomásvezető mentőtisztje.

Itt a remek alkalom, hogy megbízható forrásból elsajátítsuk, mit tehetünk a gyermekeink megóvása érdekében, illetve mi a teendő, ha mégis veszélyhelyzet alakul ki. Fontos, hogy felkészültek legyünk az ilyen helyzetekre, s minden családban legyen legalább egy ember, aki képes arra, hogy életet mentsen, segítséget nyújtson.

A helyszín: a Jósavárosi Görög Katolikus Egyházközség közösségi háza, Korányi Frigyes u. 15.
Az időpont: 2013. november 30. (szombat) 10 óra.

Az oktatás ingyenes.
Mindenkit szeretettel várunk!

Fotó: ellaslist.com.au

2013. november 13., szerda

Köszönjük!

Támogatónk: az Emberi Erőforrások Minisztériuma Oktatáskutató és Fejlesztő Intézete Nemzeti Tehetség Program. Köszönjük!

Köszönjük mindazoknak is, akik aktívan és tevékenyen ott voltak a Bihari-tanyán, és szívükkel, lelkükkel, pozitív hozzáállásukkal,  és két kezükkel segítették, hogy gyerekeink jól érezzék magukat!
Hálásak vagyunk, hogy résztvevője és nem csak szemlélje voltál családoddal együtt mindannak, amit néhányan a pályázat kiírása után megálmodtunk!

Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub vezetői

Újra együtt 2013. november 23-án, szombaton reggel 9 órakor Ibrányban!


2013. november 7., csütörtök

"Mezőn, réten át a Parasztudvarban"

                        

                                               "Mezőn, réten át a Parasztudvarban"
                                   részletes program:
November 9. Szombat
9,00-10,00 óra Megérkezés Bihari - tanyára. Regisztráció.                       
                        Szállás elfoglalása ott alvóknak.                              
10,00-10,30    Köszöntés.                                                     
                        Ismerkedés egymással, a Nyíregyházi
                        Babaklub bemutatása az új résztvevőknek              
10,30-11,00    Tanya-bejárás, ismerkedés az állatokkal,
                        rőzsegyűjtés együtt
11,00                "Vajaspánkó" mesefeldolgozás                  
11,30               Tésztagyúrás, kelesztés, formázás -
                        gyerekeknek valójában csak az utóbbi                                                                                                                                                                  
                        Ami sül, azt nevezzük a mi vajaspánkónnak!
11,30               Tűzrakás, bográcsozás előkészítése, begyújtás                                                                   a kemencében a kisfiúkkal. Apukák segíthetnek.  
11,30               Falevelek, termések /dió, gesztenye, stb,/              
                        gyűjtése a kislányokkal. Udvartakarítás,                 
                        lombgyűjtés. Kisfiúk előnyben. Lombfürdő,
                         ha van miben.
                        Gunyhó építése összetámasztott seprűkből.
                        Aki teheti, hozzon otthonról seprűt magával!                                 
12,00-13,00    Sütés, főzés. Anyukák segíthetnek.               
                        Aki ráun, annak "Sántaiskola"                                             
13,00- 13,30   Teríték  a csűrben. az ebédelés előkészitése,            
                        az asztal díszítése falevelekkel, termésekkel            
14,00- 15,00   Ebéd
15,00- 16,00   Csendes pihenő, akinek szüksége van rá.
                        Többieknek mese délután. Néhány állatmese,
                        amiből közösen kiválasztunk egyet, hogy a
                        gyerekek színpadra, majd egy olyan nyíregyházi
                        óvodába vihessék.
16,00-17,00    Állatsímogató, sétakocsikázás                   
17,00-18,00     Kézművesfoglalkozások                                           
                        Szülőknek rendhagyó szülői értekezlet                    
18,00-18,30    Állatetetés, kutyasimogatás, az állatok nyugovóra térnek.
                        Mit mutatnak a csillagok?                            
18,30-19,00     Vacsora. "Batyuból", de együtt. /szendvicsek,
                        tea, ami az ebédből megmaradt, és pluszban,
                        ami az otthoni batyuból asztalra kerülhet/.
19,00               Kicsiknek fürdés, alvás, nagyobb gyerekeknek        
                        kukoricamorzsolás, ami mellett közösen
                        mondókázunk, verselünk, énekelünk és
                        beszélgetünk.
                        Nagyobb gyerekeknek díszlet és jelmeztervezés,    
                        illetve a kiválasztott mese dramatizálása.              
22,00-07,00    Szép álmok, jó pihenés


November 10. Vasárnap
7,00- 9,00       Paraszt-reggeli.
9,00-10,00       Séta a határban. Baromfiudvar tanulmányozása,  
                        tyúkok etetése, tojásszedés.                                   
10,00-11,00     Kézműves foglalkozás                                                         
                        Közben ráérő szülőknek pszichológiai
                        tanácsadás                                                               
11,00-13,00    Tűzrakás, Márton napi liba sütésének                                                                                 előkészítése, begyújtás a kemencében a kisfiúkkal. Apukák segíthetnek.  
                        Tésztagyúrás, kelesztés, formázás. Gyerekeknek                                                                valójában csak az utóbbi. Kenyérlángost sütünk.         
                        Aki nem segít a főzésben, annak udvarseprés,        
                        gereblyézés, zoknilabda dobálás: Cicázás, kavics    
                        dobálás a vonalon túlra.                                          
13,00- 13,30   Teríték  a csűrben. az ebédelés előkészitése,           
                        az asztal díszítése másként.....                                
13,30- 14,30   Ebéd
15,00- 16,00   Csendes pihenő, akinek szüksége van rá.
                        Többieknek mesefeldolgozás.                                  
                        díszletfestés                                                             
                        jelmeztervezés                                                         
                                                                                                                     
16,00-17,00    Búcsú a gazdától, Bihari Tibortól, elköszönő
                        séta a tanyától.
17,00               Hazautazás.