"Incognito"

Projektet zárt a Gyerecsak Egyesület a Jósavárosi Művelődési Házban. A program a Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub szervezésében jött létre. A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet támogatásával  megvalósult  ’Családbarát  közgondolkodásért’ projekt  rendhagyó módon egy író-olvasó találkozóval  fejeződött be, ami Ferenczik Adrienne:   Incognito című regényére épült. A résztvevő fiatal családfők tréfásan felemlegették, hogy kötelező olvasmányként kapták meg nyárra az írónő második regényét elovasásra, de örömmel tettek eleget a kihívásnak.  Mivel a mű a párkapcsolat családon belüli határait boncolgatja, hasznos és tartalmilag tökéletesen illeszkedő alapját adta férfi és nő asszertív kommunikációját elemző beszélgetésnek.

A regény elolvasása és ennek ürügyén a gondolatok egymás közti cseréje szép befejezése volt egy olyan programfolyamatnak, amely a kapcsolatok tökéletesítéséről, az asszertív viselkedés kommunikációjáról szólt. Igaz, a férfiak ebben a regényben csak mint emlékképek, mint a modern házasság válságának túlságosan gyakori okozói vannak jelen. A regénynek nincsenek férfi szereplői. ezért magától értetődően izgalmasnak ígérkezett a nők számára. Ugyanakkor amíg olvastuk, sokszor elképzeltük, milyen lenne ez a történet férfi szemmel, és bizony tanulságos volt megtapasztalni, mit gondolnak a férfiak a regény nőalakjairól. A kötet a kudarcos házasságok okait kutató vallomások könyve, ezért jól jött a beszélgetésben a résztvevő fiatal családoktól minden pozitív tapasztalat. Örömünkre, akadt, aki mindezt jól csinálja.

                       

A kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok egyik legfontosabb részeleme egymás kölcsönös tisztelete és elfogadása. Ezzel a Csernus Imrétől származó gondolattal indult a beszélgetés, mondván, jó lenne egy ilyen következtetésig elvinni a témát.

                                                                                                                                                       Fotó: Máthé János

A beszélgetést Dr. Rácz Éva, az Élő Újság szerkesztője vezette, beszélgető partnerei Ferenczik Adrienne írónő, több novellával, két regénnyel, nagy riporteri tapasztalattal, emberismerettel a háta mögött, valamint Dibáczy Zsuzsa, aki pszichológusként párterápiával is foglalkozik. Rövid ismerkedés után az írőnőről megtudták a résztvevők, hogy  15 éve  tévés, 10 évig vezette a Nyíregyházi TV Híradóját. Majd egymás után két regénnyel is jelentkezett.Elmondta, kíváncsi  az emberekre, szereti tudni, hogy ki miért olyan, amilyen, és vajon miért vált olyanná. Próbálja a körülötte élő emberek belső folyamatait megérteni. Ha leül írni, gyakran megjelennek előtte azok a karakterek, amelyekkel az élete során valaha találkozott. Elmondta, hogy aféle „jegyzetelős” típus, sok mindent megjegyez, képeket, mondatokat, érzéseket, amiket aztán írás közben „előkap”. Sokan mondják egy-egy szereplőjére, hogy olyan, mintha az ismerősük lenne. Ez nem véletlen, hiszen a karakterei itt élnek Nyíregyházán közöttünk, és őszinték, emberiek.

Számtalan kérdés elhangzott a kétórás beszélgetés során:

A jelenkori házasságok, kapcsolatok valóban ennyi problémát hordoznak magukban?

A regény a főszereplő nő három életszakaszának tükrében beszél a kapcsolatokról, nők és férfiak, bármelyikünk számára ismerős mindennapi dolgairól, kötődésről, konfliktusokról, kompromisszumokról olyan élethelyzetekben, amiket vagy megéltünk, vagy láttunk a szüleink vagy mások életében. Hogyan lehet kivédeni, hogy érzelemszegénnyé váljanak a hétköznapok?

Hogyan segíthetünk önmagunknak, majd társunknak, illetve másoknak is abban, hogy az elfojtott érzések okozta lelki károkat kikerüljék, vagy minél kevesebb veszteséggel éljék meg?

Az Incognito a női lélek feltárása a kritikusok elemzése szerint. Hogyan látják mindezt a férfiak? A könyv elolvasása reményt ad a nőknek, de mit ad a férfiaknak?

Az Incognito azt üzeni, hogy küzdjünk az álmainkért, váltsunk és változtassunk, ha kell, leheletnyi a határ aközött, amikor az egyik ember egója a másik alárendeltsége árán érvényesül, illetve aközött, hogy kölcsönösen teret adunk a másik kiteljesedésének.

Meddig van értelme küzdeni, dolgozni a párkapcsolaton? És mikor érdemes váltani, a partner ellenében kiállni önmagunkért? Van erre követhető szabály?

Mi számít kudarcnak a párválasztásban: ha benne reked az ember egy rossz kapcsolatban, vagy ha kilép belőle?

A regény arra tanít bennünket, hogy ne adjuk fel, addig keressük az igazi társat, amíg meg nem találjuk. Hol tanulhat akár a nő, akár a férfi manapság válságkezelő technikákat?

A statisztikák szerint alig van ember, aki ne találkozott volna vagy a bántalmazott gyermek, vagy a bántalmazott nő élethelyzetével.  A regény nő alakjai olyan mély fájdalmakon mentek keresztül, amit csak maguknak vallanak be, ezért azt, hogy min mentek keresztül, csak a gondolataikon át ismeri meg az olvasó. Kicsit így van ez a valóságban is. Senki nem beszél arról, hogy a nevelőapja molesztálta, vagy, hogy megerőszakolták. Komoly traumákat cipelnek a nők, és a férfiak is. Ha minden második ember pszichológus lenne, az is kevés lenne.

Mindenkit foglakoztat a kiszolgáltatott nők problémája. Miért marad meg alárendelt helyzetében? Miért mond le arról, hogy érvényesítse akaratát? Miért választja a rosszabb esélyeket? Miért nem hisz abban, hogy képes lenne döntéseket hozni, megállni a saját lábán? Miért tűr el bármit a nő a társa által nyújtott anyagi biztonságért? Miért nem lép ki a házasságából, a kapcsolatból?

Hogyan élik ezt meg a gyerekek? A felnőttek gyakran mondják, „csak a gyerekek miatt maradtunk együtt.” Hol érhető tetten e gondolat hamissága? Nehezen lehet belőlünk olyasmi, amire nem látunk magunk körül példát, éppen ezért óriási a korai szocializáció felelőssége… Lehet belőlünk olyan házastárs, amire nem látunk magunk körül példát?

A regényben az egyik nő azért jött a szállodába, hogy eldöntse, elköltözik-e attól a férjtől, aki mindent megad neki, de nem engedi, hogy megvalósítsa az álmát. A másik szerelmi bánatában öngyilkosságra készül. A harmadik már bölcs, minden kérdésre van válasza, de egyedül maradt és elhunyt férjét siratja. Van esély a boldogságra?

Az életéről a döntést mindenkinek magának kell meghoznia. Kényszeríthetjük-e a döntést? Van-e ebben közös felelősségünk? Tudunk-e segíteni azoknak, akik a közelünkben élve, rászorulnak a támaszra, tanácsra, meghallhatásra?

Minden ember egyszeri, megismételhetetlen és kevéssel beéri: csak elfogadásra, szeretetre vágyik. Miért olyan nehéz mégis megtalálni azt az egyetlen másikat, akitől ezt megkaphatjuk? Hogyan lehet a hétköznapi együttélést elviselhetőbbé, emberibbé tenni a családon belül?

Zárásként elhangzott, hogy a mai ember életében az érzelmi intelligencia felértékelődött, ami azzal jár együtt, hogy a sikeres életvezetés alapja az ember önmagához és a másik emberhez való viszonyában rejlik. Ezért érdemes dolgoznunk az önérvényesítés magatartásformáin, kommunikációján és a kapcsolatokon. A titok, hogy nem szabad abbahagyni, folyamatosan dolgozni kell rajta! Az asszertív viselkedésre alapozott családokban nemcsak fizikai, hanem lelki közelség is van a családtagok között. Egy kapcsolat csak akkor tud kiteljesedni, ha egyenlő felek alkotják, és egyforma eséllyel találják meg magukat benne, és ha jól kommunikálják!

„Az emberek játszanak a szavakkal. Úgy éppen, mint a gyermekek a játékkockákkal. Csakhogy a szavak veszedelmesebbek, mint a játékkockák. Nem lehet összeszedni őket, és elrakni a ládába, ha rosszul sikerült a játék. A szavak örökre ott maradnak, ahová az első pillanatok hangulatában helyeztük őket. Láthatatlanok és megfoghatatlanok, és ezért nem lehet kijavítani a hibát, amit elkövettünk velük. Az emberek hihetetlenül könnyelműen játszanak a szavakkal.” /Wass Albert/

A találkozó után a jelenlévők közül néhányan felvetették, hogy érdemes lenne elolvasni Ferenczik Adrienne „Napfényes Riviéra” című könyvét is, és aztán újra leülni beszélgetni az írónővel, akinek hiteles, szerény és nyílt személyisége a program résztvevői számára rendkívül szimpatikus volt.