Az első hónap után

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület azzal, hogy az ESZA és az Új Széchenyi  Terv TÁMOP1.4.1.támogatásával úgymond „nagykorú” szervezetté vált és egy új szerepben, a munkáltató szerepében kellett, hogy megmutassa magát, tele izgalommal kezdett új célok és feladatok megvalósításába. Nem volt könnyű megtalálni azokat a munkatársakat, akiket kerestünk, de végül itt vannak, napról napra derűsebb munkahelyi, közösségi környezetben.  Jelentem, kezdünk felnőni a kihívásokhoz. Kíváncsiak voltunk, ők ketten, hogyan látnak minket egy hónap elteltével.

Nagy Emese

• Milyen út vezetett el a Gyerecsak Egyesületig?

Nem Nyíregyházi lévén, nem ismertem az egyesületet. Egy álláshirdetésükre jelentkeztem, ahol általános program koordinátort kerestek, és a leírások alapján színpatikusnak tűnt. Tudatosan szűrtem azokat állásajánlatokat, ahol a munkáltató neve nem volt megjelölve, számomra azok mind komolytalanok. Ennél az állásajánlatnál nemcsak, hogy a neve, de 1-2 mondatos bevezető is szerepelt az egyesületről, így azonnal kiderült, hogy fiatal családokkal foglalkozó munkáltatóról van szó, de amíg be nem hívtak egy személyes meghallgatásra addig nem néztem utána az egyesületnek. Tudatosan, mert nem akartam hiú ábrándokat dédelgetni. Még egy plusz pont volt, hogy a szóbeli elbeszélgetés estéjén felhívtak a hírrel, sikerült, felvettek. Tehát mondhatom azt, hogy elsősorban az állásügy hozott el az egyesülethez. Kommunikáció- és médiatudomány szakon végeztem a Debreceni Egyetemen és elsősorban ezen a területen szereztem gyakorlatot. Nekem most újdonság ez a szociális terület, de nem áll távol tőlem. Igyekszem ezt az új területet megtanulni, és mellette tudom kamatoztatni a diplomás tudásom az Élő Újság Egyesületben.

• Milyen elvárásaid voltak?

Szerintem nem mondok újdonságot azzal, hogy fontos a munkáltatói biztos háttér. Ne csak akarja az alkalmazottat, hanem ki is tudja azt fizetni. Nagyon sok helyen nem jelölik meg egy álláshirdetésben, hogy határozott vagy határozatlan munkaszerződést kívánnak vele kötni. Sokszor „hidegvízként” éri az alkalmazottat, mikor már elkezd dolgozni, hogy csak fél évre terveztem veled, bocsi. Ennek nem szabadna így működnie. És nem utolsó szempont a vezető-alkalmazott munkaviszonya. Az én elvárásom a biztos munkahelyem, a biztos fizetésem, a biztos munkáltatói háttér. Emellett a jó munkakapcsolati viszonyt is fontosnak találom. Azt, hogy örömmel jöjjek dolgozni, mosolyogva, várjam az újabb feladatokat és boldog legyek, szeressem azt, amit csinálok már hab a tortán. Nálam pedig ott a hab a csoki tortámon. J

• Milyen munkára számítottál?

Sima irodai munkára, egy adminisztrátori munkára. Helyette egy pörgős munkát kaptam, aminek örülök. Jön a jó idő és tetszik, hogy sokat mozgok a városban. Nem helyi lévén sok emberrel találkozom és ismerkedem. Sajtótájékoztatókra járva látom és követem a város fejlődését. Péntekenként néha lehetőségem van a Nyíregyházi Babaklubba eljárni „dolgozni”, babázni, foglalkozni a kicsikkel, beszélgetni az anyukákkal. Mire majd nekem is lesz gyerekem, megtanulok mindent. J

Emellett a különböző programok, rendezvények szervezése is érdekessé, színessé teszi a napi munkát.

• Milyenek az első benyomásaid?

Nagyon tetszik és nagyon szeretek itt dolgozni. Mosolyogva jövök be és már hétvégén azt várom, hogy mi lesz a következő héten. Maximálisan kiélhetem a kreatívitásom, melyben támogatnak és segítenek is a munkahelyen. Zokni állatkákat varrok, amit a rendezvényeinken/ programjainkon tombola ajándékként és/vagy nyereményként ajánlok fel. De bárkinek nagyon szívesen készítek. Jó látni, ahogy a gyerekek csillogó szemekkel néznek rám, amint átadom nekik a „kis barátjukat”, ez nagyon jó érzéssel tölt el és már emiatt is megéri ezeket megvarrni.

Ami kihívást okoz, hogy idegen szituációkban nehezebben oldódok fel. Inkább a háttérben figyelem az eseményeket. Pont emiatt okoz nehézséget az utca emberét megszólaltatni bizonyos témákban, riportokat készíteni. Az emberek idegengedése és rosszalló nézése még nehezebbé teszi ezt.

• Hogyan képzeled el a jövőt?

Biztos családi-, és munkahelyi háttér. Szeretnék hosszútávra „tervezni” az egyesülettel. Bízom benne, hogy a pályázatban leírt időkeret lejárta után is lehetőségük lesz foglalkoztatni akár más úton is. 

   

     Tóth-Balogh Nikolett

•           Milyen út vezetett el a Gyerecsak Egyesületig?

-       Már gyermekkoromban is arról álmodoztam, hogy egyszer gyerekekkel foglalkozok majd. Két öcsém van, és mindig szívesen vigyáztam rájuk, egyfajta pótanya voltam a számukra és úgy gondolom, hogy vagyok is a mai napig. Az egész gyermekkorunkat végig vezette az, hogy kitaláltam nekik mindenféle programot, játékot, amit együtt játszhattunk, ők pedig nagyon élvezték. Emlékszem, nyolcéves koromban született a családban egy kisbaba, és én már akkor arra vágytam, hogy végre felnőjek, és gyerekekkel foglalkozhassak, valamint, hogy édesanya lehessek. Kiskorom óta úgy éreztem, hogy ez a nekem való pálya, hiszen egész életem során szívesen voltam gyerekek között. Számtalan alkalommal előfordult, hogy ismerősök, szomszédok gyerekeire vigyáztam, holott alig pár évvel voltam idősebb tőlük, valahogy mégis mindig azt éreztem, hogy értek a nyelvükön. Amikor pályaválasztásra került a sor, más nem is jöhetett szóba, mint egy olyan szak választása, amelynek köszönhetően gyerekekkel foglalkozhatok majd. Gondolkodtam számtalan dolgon: óvodapedagógus, tanító, esetleg gyógypedagógus, mégis a szociálpedagógia szakot jelöltem meg a Nyíregyházi Főiskolán. Bár lehettem volna óvónő, esetleg tanító, mégis úgy éreztem, hogy az elesett, segítségre szoruló gyerekek azok, akiknek leginkább szüksége van rám, és talán ez az a pálya, amiben szakmailag ki tudok teljesedni. Három és fél éves volt a képzés, és ahogy teltek a napok, hónapok, évek, csak megerősödtem abban, hogy jó helyen vagyok és ez az, amit szeretnék csinálni. Nagyon gyorsan eltelt ez a pár év, és januárba, mikor lediplomáztam, ismét fel kellett tennem magamnak a kérdést: hogyan tovább? Az interneten kezdtem állást keresni, ekkor bukkantam az egyesület állásajánlatára, eközben pedig gondolkodtam a továbbtanuláson. A diplomaosztót követő pénteki napon bementem a főiskolára, hogy megérdeklődjem, hogyan tudnék jelentkezni a mesterképzésre. Eltelt a hétvége, hétfőn pedig behívtak a Gyerecsak Egyesülethez állásinterjúra. A telefonhívásnak nagyon megörültem, hiszen az interneten olvastam az egyesület tevékenységéről, és tudtam, hogy pontosan ez az a munka, amire mindig is vágytam. Azonban azzal is tisztában voltam, hogy ez még nem egyenes út ahhoz, hogy engem fognak választani. Bár tudtam, hogy óriási a tét, hiszen mindenképpen én szerettem volna ezt az állást, saját magamat is megleptem azzal, hogy milyen nyugodt voltam az állásinterjún, ez pedig annak volt köszönhető, hogy Éva, Prixi és Tündi valahogy meg tudták teremteni szavak nélkül is a nyugalmat. Már akkor tudtam, hogyha felvesznek, jó csapatba kerülök. Másnap pedig felhívtak, hogy enyém az állás. J

• Milyen elvárásaid voltak?

Igazából sosem gondolkodtam ezen. Örültem annak, hogy bekerültem az egyesülethez és azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Inkább saját magammal szemben támasztottam elvárásokat, hiszen szeretném kihozni magamból a maximumot.

• Milyen munkára számítottál?

Az állásinterjú előtt sokat olvastam az egyesületről, hogy milyen munka zajlik, hogy milyen programokat szerveznek, így körülbelül tudtam, hogy mi vár rám. Mondhatni az a feladatom, amire számítottam. A babaklubbal kapcsolatban nagyon érdeklődő voltam, hiszen ezelőtt nem kerültem kapcsolatba a klubbal. Az Élő Újságról csak a munkám első hetében szereztem tudomást. Ez is egy plusz dolog, amivel kiegészül az itteni tevékenység. Abszolút pozitív meglepetés volt számomra, hogy van egy olyan egyesület itt Nyíregyházán, ami a helyi problémákat kívánja feltárni és elvinni a megoldás irányába. Úgy gondolom, hogy annál is többet és jobbat kaptam, mint amit vártam, pedig nagyon pozitív volt a szemléletem az első perctől kezdve.

• Milyenek az eltérő benyomások?

Mindenképpen el kell mondanom, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam, hiszen február elsején lediplomáztam és alig telt el két hét, már állásom volt. Nemcsak, hogy munkám volt, de pontosan olyan, amiről mindig is álmodtam. Akárhol megkérdezik, mindig elmondom, hogy nagyon szeretem a munkámat, és nagyon szerencsés vagyok, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. A munkám minden részét szeretem: akár arról van szó, hogy köszönőleveleket írok, vagy diktafonon lévő anyagot gépelek, persze ennél sokkal széleskörűbb a feladataim köre. Leginkább emberek között szeretek lenni, így mindig várom a pénteki babaklubot. Ott mindig úgy érzem, hogy kicsit lelassulhatok, és kikapcsolhatok. Amikor ott vagyok az anyukákkal és a kicsikkel, sosem aggódok az élet egyéb problémáin, hanem csak jól érzem magam velük. Ezért is érzem néha úgy, hogy jó lenne egy héten több babaklub is. J Várom a rendezvényeket is, amikor összejönnek az emberek, családok, és kicsit jól érzik magukat együtt, kikapcsolva a hétköznapi problémáikat. Ez az, ami az első pillanattól kezdve tetszett az egyesület munkájában: az, hogy egy jó célért harcol. A babaklubról is ugyanez a véleményem: egy nagyszerű ötlet valósult meg azzal, hogy ezek a nagyszerű nők, anyák, akik mindegyikén azt látom, hogy önzetlenül, maximális odaadással nevelik a gyermekeiket, eljöhetnek egy héten egyszer, és beszélgethetnek egy kicsit. Tényleg lenyűgöző és irigylésre méltó, például amit egy - egy hónap babája interjú kapcsán hallok az anyukáktól, és persze amit a klubban is látok. Ezek az anyák tényleg azért élnek, hogy a gyermekeiknek a legjobbat adják, és a legjobb tudásuk szerint neveljék őket. Azt gondolom, mindenkinek lenne mit tanulni tőlük. J A munkára visszatérve csak azt tudom mondani, hogy nagyon jól érzem itt magam. Egy dolgot tudnék megemlíteni, ami olykor kihívást jelent, ez pedig nem más, mint az Élő Újság rendezvényei előtti riportok készítése. Nem az jelent számomra problémát, hogy odamenjek egy számomra ismeretlen személyhez és feltegyem neki az előzetesen megbeszélt kérdéseket, amik egyébként véleményem szerint soha nem olyan jellegűek, hogy elutasítást kellene kiváltaniuk. Az emberek olykori reakciója az, ami néha rosszul esik, amikor ellenszenvesen, elutasítóan, lekezelően reagálnak. Ennek ellenére még mindig nem veszett el az emberekbe veszett hitem, hiszen tízből egyszer, ha előfordul ilyesmi.

• Hogyan képzeled el a jövődet?

Nagyon sajnálom azt, hogy az egyesület egy évig tartó munkaviszonyt ígért, de bízom benne, hogy ez idővel máshogy lesz majd, hiszen nagyon szívesen dolgoznék itt, ameddig csak lehetséges. Ha mégis véget ér az itteni munkám, akkor is szeretnék mindenképpen a végzettségemnek megfelelő állást, szívesen dolgoznék például napköziben. Azt is elképzelhetőnek tartom, hogy elkezdem majd egyszer a mesterképzést, hiszen mindig is szerettem tanulni. Persze szeretnék majd gyereket, illetve gyerekeket, de ehhez először meg kell teremteni a szükséges körülményeket.