Vargáné a kilencvenes évek elején válaszút elé került: vagy
fiatal férfi munkatársaihoz hasonlóan kitapossa magának az egyenes ösvényt a
menedzseri poszt felé, vagy alig egy évvel a diplomaosztó után babát vállal.
Varga anyuka végül öt évet töltött otthon, a második
gyereknél már nem várta meg, hogy leteljen a három év, hugira egy évig a
szomszéd néni vigyázott, mielőtt felvették az oviba.
Amikor visszatért a céghez, nyugtázta, hogy egykori pályakezdő
(férfi) kollégái már a célegyenesben vannak, érdekes megbízásokat kapnak,
cégautóval járnak. Vargánét pedig (akit az egyetemen még Somlai Juditnak
hívtak, és a legígéretesebb tehetségek között emlegettek) csak kiszámíthatatlan
kollégaként tartották számon, aki képes egy rubeola miatt lemondani egy
tendertárgyalást.
Vargáné meghúzta magát az aktahegyek között két megértő
kolléganővel, Kenéznével és Némethnével. Felváltva falaztak egymásnak, ha ki
kellett ugrani a henteshez, vagy előbb kellett hazarohanni, mert kizárta magát
a gyerek.
Vargáné tulajdonképpen boldog volt, a családban nem voltak
zűrök, a srácok nőttek, a hitelüket sikerült visszafizetniük. De azért néha,
egészen halkan eltűnődött: ez minden?
A válsággal mintha áramütés érte volna a céget.
Magasfeszültség. Racionalizálás. Néhány kollégát, különösen a jobb fizetéssel
rendelkező menedzsereket elbocsátották. Vargáné csendben belehúzott az aktákkal
zsúfolt tenyérnyi szobában. A férje, az ő zseniális férje alatt viszont inogni
kezdett a léc, szintén középvezető volt, akit illett megfizetni. Vargáné otthon
igazi sorscsapásként jelentette be, hogy kedden és csütörtökön nem tud vacsorát
főzni, mert átképzésre kell járnia. Alig akarta elhinni, amikor a főnök a
tanfolyam után őt javasolta előléptetésre. Fizetésemeléssel nem járt, nem is
volt könnyű időszak, mert a fia érettségizett, éjszakába nyúlóan mondta fel
neki a tételeket. Másnap karikás szemmel tartott értekezletet.
A férje kedvenceit vásárolta hazafelé, ügyelt rá, hogy az
elbocsátás után is családfőnek érezhesse magát, mint régen. Mire esténként az
ágyba zuhant, gyakran sóhajtott: ez túl sok!
A tízes évek közepén Varga úr túl volt néhány kockázatos
kimenetelű vállalkozáson és egy lábon kihordott infarktuson. Leszázalékolták. A
gyerekek fizetős egyetemre jártak. Vargáné előbb koordinációs menedzser lett
majd az ügyvezető titulus állt a névjegyén. Ja. És a kártyácska közepén Vargáné
helyett a Somlai Judit név virított lendületesen, agilisen. Nemcsak a neve, ő
maga is a lánykorát idézte, csinosan öltözött (elvárás a pozíciójában),
sztárfodrászhoz járt.
Leült Varga úrral meg egy tál madártejjel a konyhában, és az
édes vaníliaillatban azt mondta: „Drágám, nem bírom tovább, vagy a karrier,
vagy a háztartás.” Varga úr felállt, hogy elöblítse asszonya helyett a
madártejes tálkát.
Varga úr tompán neheztelt a feleségére, és felnézett rá.
Vargáné néha ellágyult, és kikapta a kezéből a rántást, aztán meg a fejéhez
vágta, hogy ő húsz éven át csinálta, csak semmi mártirkodás! Amikor este
nyolckor hazaért, lerogyott a kanapéra, és próbálta megemészteni, hogy a
munkaideje lejárt.
És örült ennek. És sajnálkozott is.
Forrás: http://www.metropol.hu/itthon/cikk/1329492-vargane-kettos-elete
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése