2015. május 26., kedd

,,A gyerek szeretetet akar" - interjú Vekerdy Tamással

Mostanában már a méhen belül is fejlesztjük a gyerekünket, kütyüket aggatunk a hasunkra, később elhalmozzuk fejlesztőjátékkal, és erőn felül cipeljük különórákra. Sokszor szinte semmi eredménnyel, amit persze újabb terheléssel orvoslunk - ezzel csitítva kételyeinket, szorongásainkat, hiszen a legjobbat - jó képzettséget, jó munkát, jó életet akarunk már a két hónaposnak is. A jövőbe nézünk, mint az egykor köztereinket díszítő súlyos szobrok, ahelyett, hogy a jelen igényeire figyelnénk. A kisgyerekkori fejlesztésről beszélgettünk Vekerdy Tamás pszichológussal.

„A sikeres topmenedzser szabadon játszott gyerekkorában.”, tartja a mondás, de ha nem tudunk angolul, gyengék a szövegértési képességeink, és nem tudunk hatékonyan információt keresni a neten, akkor nehezen tudjuk a szabadságunkat kibontakoztatni.

Nem abból lesz épkézláb, tevékeny, kreatív, felnőtt, akit már magzati kortól erre a felnőtt létre treníroztak, hanem abból, aki lehetett teljes értékű magzat, újszülött, csecsemő, kisgyerek – aki játszik, mesét hallgat és spontánul utánoz. Majd kisiskolás, aki nagy mennyiségű, nem rendszerezett konkrétum begyűjtésére képes. Ne kelljen neki sietnie semmivel, pláne nem az írás- és olvasástanulással. Előbb mozogjon le formákat a nagy térben, aztán ezeket vigye be, de még mindig nagyban a füzet kis terébe, és aztán jöjjön rá, hogy ez vagy az a hurok hasonlít a felnőttek írásához, és így saját mozgásból kiindulva tanuljon előbb írni, majd saját írásán olvasni, 4 év alatt, 6 év alatt, nem abbahagyva, lassan. Lehessen aztán lusta, álmodozó, de kreatív kamasz, törvénykereső struktúra felfedező, majd örökké vitatkozó ifjú. Mindez arról szól, hogy minden életkornak megvan a maga jellegzetessége. Taníthatunk akár két idegen nyelvet is, de csak a 7-8-dik életévtől, és akkor is direkt módon, füzet, nyelvtan és lefordítás nélkül, spontán utánzásra építve, mint az anyanyelvet. E fenti esetekben, ha minden szakszerűen történik, és ráérős, bő időráfordítással, jók lesznek a szövegértési képességeink, fogunk tudni idegen nyelveket (ha jó volt a tanárunk), és természetesen a számítógép sincs elzárva otthon és az iskolában a gyerek elől, de tanulnia csak 13-14 éves korától kell.

A fizetős fejlesztések csak fokozzák azt a társadalmi szakadékot, ami a (felső)középosztály gyerekei és a szegény rétegek között van. Ennek eklatáns képződménye az óvodába vitt, fizetős különóra. Persze jó a gyereknek, hogy nem kell elhurcolni egy harmadik helyre dzsúdózni vagy angolra, de kell-e neki tényleg négykor még az angol mondókázás? És milyen annak, aki nem tudja megfizetni, és marad a csoportszobában?

Senkinek nem kellene óvodában különóra! Szabad játék kell, ez a legfejlesztőbb tevékenység óvodás korban, valamint a mindennapos mese (nem nézett, hanem hallgatott mese! - aki mindennap hall mesét, másfél évvel előzheti meg iskolába lépés idejére azt, aki csak rendszertelenül vagy úgyse hallgatott), továbbá kell a jól utánozható tiszta beszéd, ének, nem tanítva, hanem spontánul utánozva. Kötelező foglalkozás sem kell. A kikapkodás különórára neurotizál. Mondhatnám: jó annak, akit nem tudnak, vagy nem akarnak vinni, miközben a hátrányos helyzetűekkel (akik esetleg a tévé előtt nőnek fel szegényen is) más a probléma, nevezetesen, hogy nem áll módjukban játszani, illetve mesét hallgatni...

A fizetős fejlesztők mindig találnak a gyereken fejleszteni valót. De hát senki sem tökéletes mindenben. Miért nem elégedettek a szülők a gyerekeikkel? Miért nem bízunk bennük?

Testileg és lelkileg rendben levő gyereknek nem fejlesztés kell, hanem a fejlődéshez szükséges jó körülmények és az érzelmi biztonság biztosítása. A többi üzlet, mely a szorongó szülők szorongására épít.

A kicsik erős vizuális memóriáját kiaknázva bizonyos módszerekkel már kétéveseket is meg lehet tanítani szóképes olvasásra. Miért jó két-háromévesen olvasni, avagy miért is lenne ezzel baj?

A kisgyerek idegrendszere nagyon plasztikus, sok mindent tud felvenni, de helytelen megterhelni. Ha magától olvas 2-3 évesen, mert a nővérei sokat játszottak vele iskolást, nem probléma, de ha fejlesztjük, hiba. Az óvodás ne járjon dzsúdózni vagy angolra. Játsszon, hallgasson mesét, énekeljen, utánozzon, mozogjon. A különóra neurotizál.

Körül vesszük a gyereket a játékot irányító tárgyakkal, melyeket mind azzal hirdetnek, hogy attól intelligensebb lesz. Persze, hogy a gyerek minden ajándéknak örül. Mi a jó ebből?

Már Goethe megmondta, hogy a legjobb játékszer az, ami mindenből mindenné lehet – például a fahasáb, fekve hajó, mozdony, autó, felállítva torony, király stb. A többi jobb vagy rosszabb üzlet. A LEGO és a Montessori jobb, mert benne van, benne volt a „csináld magad” mozzanata.

A számítógép – mi, felnőttek is rengeteg időt töltünk előtte, munkaeszköz, olvasás, tájékozódás, szórakozás, olyan alapvető, mint mondjuk a mosógép. Miért ne használná a gyermek is, illetve hogyan lehet azt mondani, hogy apu/anyu ezen olvas, lazít, dolgozik egész nap, de neked fiam nem szabad, mert káros?

Ha én otthon számítógépen dolgozom, miért ne utánozna? Felmászik az ölembe, én elmentem az elmentendőt, ő meg hadd pötyögjön. Hamarosan jobban fog, mint én. Nagyszerű! De ezt időben limitálom, és számítógépes játékot lehetőleg nem engedek be – kamaszkorig. Akkor úgyis azt csinál, amit akar, de addigra már nem árt annyira a képernyő, amely egyébként mind a testi mozgást, mind a belső képkészítést blokkolja.

Sokszor említi, hogy keveset foglalkozunk az alapfokú oktatásban a humán tárgyakkal. Ugyanakkor a munkaerő-piacon túltermelés van humán végzettségűekből és hiány természettudományosokból. Miért fontosak a humán tárgyak, avagy mi a fontos belőlük akár egy mérnök számára is?

Amiben ma nagy a deficit, az az érzelmi nevelés, a művészeti nevelés, amelyik a belső ember, a belső biztonság kibontakozásához segít. Tájékozódás a természetben – science – ugyanúgy kell, mint tájékozódás a társadalomban. Egyiket se kellene az iskolában, felnőttes értelemben, szakosként tanítani és tanulni. A biológiai tantárgynak nem szabadnak arra törekednie, hogy kis biológusokat képezzen. Ahogy a magyar irodalomnak sem filológusokat kellene képeznie. Mindkettő élménytkellene, hogy adjon. Az egyik a külső természeti világról (mely bennünk is tevékeny), a másik belső világunkról, amelyik kifelé a társas kapcsolatokban manifesztálódik.

A gyerekek élvezik a fejlesztőzést, akár táncház, akár olvasástanítás. Akkor meg mi a baj vele?

A zene, tánc hihetetlenül hat a gyerekre, már a magzati kortól. Ez jó. A gyerek a fejlesztőzésben azt élvezi, hogy valaki, többnyire egy neki fontos felnőtt intenzíven foglalkozik vele, csak rá figyel. A gyermek személyiségét 18 éves koráig jogilag, kb. 14 éves koráig valóságosan is, többé- kevésbé a szülő hordozza. Ő dönt. Jó, ha ebben magára tud hallgatni, és az intuícióit tudja követni. Jó, ha úton jár – lélektől lélekig. A gyerekeknek elementárisan szükségük van a mesére, de ha egy apa utálja a sok hülye mesét, viszont elementárisan érdeklik az autók, akkor hamarosan büszkélkedhet majd azzal, hogy az én fiam utálja a meséket, ő az autókat szereti, és mindent tud róluk. Mert a gyerek az apának, a szülőnek akar megfelelni, szeretetet akar, elfogadást akar, még saját szükségletei ellenében is.


(Forrás: http://www.jatekfarm.hu/hirek_2/a_gyerek_szeretetet_akar_interju_vekerdy_tamassal_88)

Zsanett Sárához került a babazászló

Hockné Dobos Adrienn családjához került a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom által a Gyerecsak Egyesületnek ajándékozott zászló. A kis Zsanett Sára szobájának ablakában díszeleg majd a zászló egy éven át, mely azt hirdeti, hogy a családban kisbaba született.





2015. május 22., péntek

Tájékoztató információ-előzetes

szakszervezetté szerveződésünkről, amellyel reméljük olyan mértékben felkeltjük érdeklődésedet, hogy belépési nyilatkozattal, (honlapról letölthető, vagy Tóth-Balogh Nikolettnél, akihez akkor is el kell juttatnod, ha magadnak töltötted le!), majd alakuló taggyűlésen (időpontját köremailben később egyeztetjük!) csatlakozol is a kezdeményezéshez!

A Gyerecsak Egyesület és a Nyíregyházi Babaklub anyukái, valamint Fekete Éva 2015. május 15-én találkoztak a Vasas Szakszervezet vezetőivel, hogy megalakítsák az első nyíregyházi, kizárólag nőket, anyákat tömörítő szakszervezetet azért, hogy ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a nőket, anyákat se a társadalmi befogadás, se a munkaerőpiac terén.

Információkat szerezhetsz a www.vasasok.hu honlapról: belépései, tagsági feltételek, előnyök, szolgáltatások az Alapszabály elolvasásával.

Mit kapsz a szerény tagdíjért cserébe? Túl azon, hogy egy megközelítően 27 ezres szervezethez kapcsolódhatsz:

-              Legfontosabb szolgáltatásuk tagjaink számára az érdekvédelem: érdekvédelmi, a-képviseleti tevékenységük széleskörű, olyan területeket ölel fel, mint a foglalkoztatáspolitika, a bér- és jövedelempolitika, az állami- és munkahelyi szociálpolitika, a munkavédelem. Mindannyian jól tudjuk, hogy alapvető érdekünk a meglévő munkahelyünk védelme, a foglalkoztatás biztosítása.

-              Képzés: képzési modulok, a résztvevőket érdeklő témákat is lehet képzést rendelni a Vasas Képzési Irodájától. Képzéseiket elsősorban saját szakértőik tartják, illetve kapcsolatban állnak számos külső szakértővel is, adott téma jeles, elismert tudójával (jogászok, közgazdászok, könyvelők). Képzéseik kiemelt témakörei: munkajog. szakszervezeti jogok, kötelezettségek, munkavédelem, szociális párbeszéd, kommunikáció (önismeret, konfliktuskezelés, tárgyalástechnika, csapatépítés) egyenlő bánásmód és esélyegyenlőség erősítése.

2015. július 1-4-ig Vasas Nyári Egyetem a Nyíregyházi Főiskola Campusán, Sóstón.

-              Tájékoztatás: újság, hírlevél, honlap

-         Vasas Önsegélyező Pénztár: szerény biztosítás, gondoskodás családi örömök, pl. baba születése, vagy kedvezőtlen életesemények esetére mindössze havi 130.-Ft-ért, ami neked nem kerül plusz pénzedbe, benne van a tagdíjban! A Pénztár az önkéntesség, a függetlenség a kölcsönösség és a szolidaritás alapján jött létre, az Alapszabálya szerinti szolgáltatásokat biztosítja tagjai részére.

Számunka kiemelten fontos lehet a Nőbizottság: a Vasas Szakszervezeti Szövetség Alapszabályának megfelelően, az egyenlő bánásmód, az esélyegyenlőség, de elsősorban a munkavállaló NŐK esélyegyenlőségének alakítására, képviseletére és védelmére létrehozott rétegbizottságként működik. A nők és férfiak közötti esélyegyenlőség biztosítása az Európai Unió egyik legfontosabb politikai célja. A nők és férfiak közötti egyenlő bánásmód biztosítása a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés, azaz a diszkrimináció tilalmát jelenti. Az esélyegyenlőségi politika pedig azt kívánja meg a tagállamoktól, hogy tegyenek lépéseket a nők tényleges egyenjogúsítása érdekében az élet legkülönbözőbb területein. További információ: Toldi Miklósné (HOYA Szemüveglencse Gyártó Magyarország ZRt.) Telefon: +3630/410-1224 e-mail: valeria.toldine@hoy

Szolgáltató partnerek, ahol kedvezményes szolgáltatást kaphatsz: a Vasas Szakszervezeti Szövetség folyamatosan dolgozik azon, hogy tagjai egyre szélesebb palettáról egyre kedvezőbben érhessenek el különböző szolgáltatásokat.

-              VODAFONE ( kedvezményes flotta), CIB Bank, Corvin Hotel – Budapest, Panoráma Üdülő - Aggtelek és a  Hajnal Hotel - Mezőkövesd 10% kedvezmény a Vasas Szakszervezet tagjainak és családtagjaiknak!  Bakony Hotel – Bakonybél, Hajnal Hotel – Zsóry- fürdő, PRAKTIKER, Cirkusz Július 4. szombat 11, 15 és 19 óra

-              Július 5. vasárnap 11 és 15 óra 50 %-os kedvezmény

Ha szükséged van további információkra, segítünk:

egyesuletgyerecsak@gmail.com!

Örömmel és nagy lelkesedéssel várjuk belépési szándékodat jelző nyilatkozatodat, hogy meghívhassunk alakuló gyűlésünkre!

2015. május 21., csütörtök

Elköltöztünk!

Kedves Ismerőseink, klubtagjaink!

A Gyerecsak Egyesület elköltözött a Metropol Üzletházból, így mostantól a Báthory u. 22. alatt találtok meg bennünket.

Reméljük, hogy az új helyünkön is sokszor meglátogattok majd bennünket, és ugyanúgy megszeretitek majd, mint a Metropolban található irodánkat.

Várunk benneteket 8 és 4 óra között minden hétköznap, ha erre jártok és beszélgetnétek, esetleg kendőznétek egy kicsit. :)

2015. május 14., csütörtök

Meghívó Norvégminta fesztiválra

A Norvég Civil Támogatási Alap szeretettel várja Önt, Téged és
Mindenkit a *Norvégminta Fesztiválon június 26-27-én a Dürlinben*, ahol
lehetőség nyílik személyesen is találkozni az Alap által támogatott
civil szervezetekkel.

A fesztiválon közel nyolcvan,változatos területeken dolgozó szervezet
munkáját ismerhetjük meg. A beszélgetések, gyerekprogramok,
kiállítások, színházi előadások, koncertek, városi séták,
vetítések és játékok között mindenki megtalálhatja, ami érdekli,
függetlenül attól, hogy hány éves, honnan érkezik, és milyen
nehézségek és örömök jellemzik mindennapjait. A civil szervezetek és
munkájuk épp olyan sokszínű, mint a társadalom, amelyben élünk. Most
bárki megkérdezheti, kipróbálhatja, elkészítheti, végigjárhatja,
megnézheti, megtapogathatja-megszagolhatja, eljátszhatja, megvitathatja
mindazt, amire máskor nem nyílik lehetőség.

A részletes program itt található: https://norvegcivilalap.hu/fesztival

https://norvegcivilalap.hu//norvegcivilalap.hu/hu/fesztival

2015. május 13., szerda

Jogi segítség facebookon is!

A facebookon új csoportot hozott létre a Gyerecsak Egyesület annak érdekében, hogy a bennetek felmerülő jogi kérdésekre választ kapjatok. Várunk minden olyan nőt, anyát a csoportba, akiben bármi olyan jogi kérdés felmerült, amelyben segítséget vár, de nem tudja, hogy hol talál rá választ.

A csoport neve: Fiatal nők az anyák jogaiért, amelyet az alábbi linken érhettek el:

Fiatal nők az anyák jogaiért!


Csatlakozzatok bátran, és terjesszétek az ismerőseitek körében is, hogy van egy csoport a facebookon, ahol a jogi segítségnyújtásé a főszerep!


2015. május 11., hétfő

Újra otthont keres a vándorbölcső

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alapításának öt éves évfordulója alkalmából pályázatot hirdetett együttműködő közösségek, civil szervezetek számára. Az évfordulóval megegyezően öt bölcső talált gazdára olyan közösségekben, ahonnan a legjobb pályázatok érkeztek. A Gyerecsak Egyesületet érte az a megtiszteltetés, hogy az öt bölcső egyikét megkaphatta.

Az egyesület által elnyert vándorbölcső februárban érkezett Nyíregyházára az akkor még pocaklakó Pákolicz Dézihez.


A bölcső az első kis lakója számára lassacskán szűkösnek bizonyul, így újra keresi gazdáját.  A pályázatra bárki jelentkezhet, akinek pici babája van, és szívesen ringatná, altatná gyermekét ebben a gyönyörűséges ringatózó fekhelyben.

A nyertes elnyeri a jogot arra, hogy gyermeke három hónapig élvezhesse a vándorbölcső kellemes nyugtatását. A bölcső Czotter András asztalosmester kezei nyomán készült, aki a legújabb munkáit úgy tervezte meg, hogy a szülőknek ne kelljen túl mélyre hajolniuk, mikor ringatják gyermeküket.


Jelentkezni lehet május 20. éjfélig az egyesuletgyerecsak@gmail.com e-mail címen
vagy a 06-30-618-6583-as telefonszámon.

Az eredményhirdetés május 25-én várható, a bölcsőátadás pedig előreláthatólag június 1-én, hétfőn fog megtörténni sajtónyilvános eseményként!