„Anyukák és apukák szállták meg a gyorséttermet, és ki-ki a
vérmérséklete szerint állt ki amellett, hogy fogadja el a társadalom a csecsemő
nyilvános etetését. ”
A múlt heti hírtermésből magasan a szoptatós kismamák
söpörték be a legtöbb hozzászólást a hírportálokon. Megelőzték az Eurovíziós
Dalfesztiválon elért 20. hely és a cannes-i nagydíj besöprését is. Azok
kedvéért, akiknek valamilyen rejtélyes okból elkerülte a figyelmét az eset: egy
anyuka a testvéréhez ment ki a pályaudvarra, ám hiába etette meg otthon a
gyerekét, a baba megéhezett, enni kért. A pályaudvar melletti gyorsétteremben
beszélték meg a találkozót a testvérrel, ott kezdett bömbölni a négy hónapos baba.
Anyuka elővette a szoptatós kendőt, megkérdezte az egyik alkalmazottat,
megetethetné-e a kicsit. Amikor az engedély ellenére
szoptatni próbált, a biztonsági őr rászólt: ez itt nem engedélyezett
tevékenység.
Frivol szó ez is, tán a biztonsági őr is gondban volt, hogy
mi a fennforgás pontosan. Anyuka visszavonulót fújt, de a közösségi oldalon
„kibeszélte magából” az esetet.
Villámgyors civil szerveződés volt a válasz. Anyukák és
apukák szállták meg a gyorséttermet, és ki-ki a vérmérséklete szerint állt ki
amellett, hogy fogadja el a társadalom a csecsemő nyilvános etetését. Ha a baba
cumizavaros, ha sokat küzdöttek a szoptatással, vagy éppen nem tartják
higiénikusnak a vécében való táplálást, akkor akár a természet által kitalált „oldszkúl”
módszerrel is.
Éppen ez lehetett volna ebben a megmozdulásban a szép, hogy
belássuk: többen többféleképpen gondolkodunk – sok más dolog mellett a
nyilvános szoptatásról is. Zsigeri indulatokat kiváltó kérdésekben – jobb ötlet
híján – célszerű a „kinek árt, kinek használ” elv mentén viszonylag nyitottan
mérlegelni. Milyen biztonságot adna ez az elv mindannyiunknak!
Képzeljék, annyira hülye vagyok, hogy először megdöbbentem a
hozzászólás-áradaton. Pedig Magyarországon annyi pátosszal beszélünk az anyaságról,
mint általában azokban az országokban, ahol nem könnyű se gyereknek, se anyának
lenni. Nem, nem a szoptatásra gondolok. A kevés bölcsődére, óvodára, a családok
egészségügyi ellátására, az oktatásra, az otthoni munkamegosztásra, a szülők
munkaerő-piaci helyzetére.
A közbeszédben mártír Madonnaként jelenik meg az anya, vagy
eltartottként. Bezzeganyaként, esetleg szuperszexi anyukaként. A hozzászólások
is ezt tükrözik.
Fontos kérdés egy négy hónapos megetetésekor a mell formája,
valamint – figyelem, visszatérő szempont következik – állaga. Az anyatej szaga.
Jogában áll-e egy anyának két szoptatás között kimozdulni? Néhány anyuka
személyes példáját felhozva állította: a család ellátását meg lehet diszkréten
is oldani, feltűnés nélkül. A legromantikusabb talán az a mozzanat volt, amikor
az egyik hozzászóló, aki a szoptató anya esete kapcsán feljogosítva érezte
magát, hogy az étterem közepén – gondban vagyok a szóval, ezért idézem – verje
ki, visszabókolt a bőszen helyeslő anyukának. Végre egy igazi nő, írta. Sőt.
NŐ!
Valamikor a távoli nyolcvanas években, az agárdi strandon
egy fa árnyékában láttam először szoptató anyát. Megdermesztett a látványa.
Valami torokból jövő, dödörésző, csicsígató halandzsanyelven szólt a babájához.
Álltam ott hülyén, viaszosan puha és lágy lett minden érzés, gondolat. Kicsit
részesévé váltam bambuló idegenként az élet örömének és bizonyosságának.
/Forrás: http://www.metropol.hu/cikk/1324044/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése