2015. április 1., szerda

Családbarát szemlélet, munka-magánélet egyensúly Konferencia a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián l.

A konferencia a Házasság hete rendezvénysorozat központi programja volt február elején. Fővédnöke Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége.



A konferencián a Gyerecsak Egyesületet és a Nyíregyházi Babaklubot Dr. Rácz Éva klubos nagymama képviselte, és egyúttal átvette a konferencián átadott öt vándorbölcső egyikét is.



A rangos rendezvényt a köztársasági elnök felesége nyitotta meg, véleménye szerint a boldog házasság nélkülözhetetlen pillére a szeretet mellett a bátorság, az alázat és a hűség. Hercegh Anita a házasság hete mottójára, a megtartó hűségre utalva azt mondta, az bármely élethelyzetben nagy segítség lehet, így például a közösséghez tartozásban, a munkahelyi helytállásban, vagy a családban, a gyermeknevelésben is. Beszédében idézte Böjte Csaba ferences szerzetest, aki azt mondta:, „Ha egy kapcsolat az Isten akarata szerinti szerelemre épül, amely magában foglalja az örök értékek szeretetét, az alkotás, az életadás örömét, a gyermeknevelés felelősségét, akkor azzal le lehet győzni mindazt, ami a hűséget, a kitartást támadja.”  A köztársasági elnök felesége nagyon kedves, közvetlen, szerény és kellemes személyiség, akivel sokan beszélgettek, fényképezkedtek. A konferencia minden előadója hozzá hasonlóan sokgyermekes anyuka volt.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése