2015. április 3., péntek

Családbarát szemlélet, munka-magánélet egyensúly Konferencia a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom szervezésében a Magyar Tudományos Akadémián 3.

„Mégis miért érdemes? - Házasságról pozitívan”  Perczel Forintos Dóra tanszékvezető, Semmelweis Egyetem,  az egészség oldaláról közelítette meg a házasságot. Ebből néhány egyszerű alapelv. Az egyik az, hogy az egészség nem állapot, hanem erőforrás, amin dolgozni kell az embernek egész életében. Azért vagyunk annyira betegek, mert nem vesszük ezt komolyan. A másik, érdekes dolog, hogy kutatásokkal bizonyították, a házasságban lévő emberek egészségesebbek, mint a párkapcsolaton kívüliek. Tovább élnek és kevesebb betegség éri őket. Érdekes, hogy a válások 71%-át feleségek kezdeményezik, és általában az alkohol és a hűtlenség az oka annak, hogy el akarnak válni. 


Arról beszélt még sokat, hogy az a baj, hogy a házasságon belüli konfliktuson nem is próbálnak a párok dolgozni, hanem az első konfliktusra azonnal szétszaladnak, nem gondolják végig ennek a főleg gyerekek számára súlyos következményeit. Nem vállalnak felelősséget a kapcsolatért, és ez nagyon nagy baj, nagyon nem jó irányba visz bennünket. A lényeg az, hogy a jó kapcsolat megéri az egészséget. Mi jellemzi a jó házasságot? Egyrészt az elkötelezettség egymás iránt és a család egésze iránt is, az, hogy megküzdesz az eredményekért, és törekszel rá, hogy a család, mint olyan, eredményes legyen. Nagyon fontos része, hogy legyen egy kompetencia a társas viselkedéshez. (Lassan már két éve, hogy a Gyerecsak szervezett egy asszertivitás tréninget, amire akkor nagyon jöttek a fiatal párok.) Meg kell tanulni azokat az asszertív viselkedési módokat, amivel úgy lehet együtt élni a másikkal, hogy megvédem a magam álláspontját és érdekeit, de úgy, hogy nem bántom meg vele a másik személyiségét. Ezt Perczel Forintos Dóra is nagyon fontosnak tartotta, és a pozitív gondolkodást. Nagyon sok párkapcsolatban az visz el a bomlásig és a kapcsolat végéig, hogy nem ismerik egymás szeretetnyelvét. Az egyik embernek az a szeretetnyelv, hogy megérintsék, megöleljék, megszeretgessék, tehát az érintés. Bárki másnak az, hogy rend legyen körülötte, a harmadiknak az, hogy szóban kimondják, hogy szeretlek, fontos vagy, jól csinálod, stb. Mindenkinek megvan a szeretetnyelve, és hogyha ezt nem ismerik a párok egymásról, teljesen más módon szeretnék közölni a szeretetüket, akkor félresikerül az egész. Lehet olyan is, hogy egy gyönyörű virágcsokorral beállít a férfi, a nőnek meg mondjuk abszolút nem ez a szeretetnyelve, hogy ajándékot kapjon, az egészet nem értékeli, nem méltányolja, és ebből elkezdődik egy konfliktusos helyzet. Ilyen az életben rengeteg van.









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése