2015. április 27., hétfő

Fiatal nők az anyák jogaiért

Sajtóközlemény

A Gyerekek, Családok, Anyák Kreatívan Közhasznú Egyesület új és izgalmasnak ígérkező projektet indít a nőket érintő jogi szolgáltatások terén. Kiemelten gondolnak a hátrányos helyzetű családokra, ahol a felnőttek iskolázottságuk, foglalkoztatottságuk, a családon belüli gyermeklétszám alapján többnyire kirekesztettek halmozottan hátrányos helyzetük révén, és ahol az emberek érdekérvényesítési képessége a legjobban sérül. A programban különös tekintettel a hátrányos helyzetű családanyák, gyermeküket egyedül nevelő nők, alacsony iskolázottságú anyák esetében próbálnak Nyíregyházán előrelépéseket tenni.

Fontosnak tartják, hogy a fiatal édesanyák célcsoportja illeszkedni tudjon közösségekhez, intézményekhez, hogy erőszakmentes és támogató, családbarát munkahely és település adja meg életfeltételeiket, családjaik működésének hátterét.

A programok akadálymentesített ingatlanban kerülnek megszervezésre.

Az egyéves munkafolyamat célja biztosítani a nők szervezeti fellépését a társadalmi esélyegyenlőség és egyenjogúság gyakorlati megvalósulása érdekében, valamint a nők érdekeinek védelme, társadalmi elismerésük kivívása, szakmai és információs segítségnyújtás a munkavállalói és az anyai szerep összhangjának eredményesebb megvalósítása érdekében. A Gyerecsak Egyesület ezúttal is szervezeténél tágabb körben gondolkodik, ugyanis egy mások számára (civil szervezetek, helyi lakosok) is elérhető érdekvédelmi tanácsadást kezdenek el felépíteni, amelynek gyakorlati hasznossága véleményük szerint nagyon sok nő és édesanya számára vitathatatlan.

Az egyesület jelenleg 105 családdal van kapcsolatban, akik széles palettáját adják a családokban felmerülő kérdéseknek, ez olyan adottság, amit erősségnek, ugyanakkor lehetőségnek is tekintenek. Első körben önkéntes, a téma és szolgáltatás iránt érdeklődő anyukákat, apukákat szólítanak meg. Az érdekeltek széleskörű bevonásával egy jogi képzést indítanak el 20 fő számára, amelyre építve létrehoznak GYES-en, GYED-en, GYET-en lévő fiatal anyukákból, (jogászokból és nem jogászokból) egy érdekvédelmi, érdekérvényesítő 12 fős csoportot önkéntes jelentkezés alapján. Őket képzésben részesítik, majd létre hoznak egy olyan öntevékenyen működő tanácsadó csoportot, amely naprakész lesz majd az év során a válaszadásra. Tapasztalataikat folyamatosan megosztják a http://gyerecsak.blogspot.hu/ online felületén, így más civil szervezeteknek, édesanyáknak is segítenek.

Természetesen várják az egyesületükhöz nem tartozó, de jogi dilemmával küzdő nyíregyházi nőket is. A tanácsadói csoport végleges megalakulásának célja az együttműködés, együttgondolkodás, a közös cselekvés, a tapasztalatok megosztása és jogi problémák megoldása lesz. A tanácsadás résztvevőivel esettanulmány készül.


A most induló projekt támogatója a Norvég Civil Támogatási Alap.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése